Baross út

Úgy gondolom, kezdjünk valami lájtos novellával, mielőtt belevágnám a fejszémet a nagy fába, és az FF kezdeményeimet rakosgatnám fel. Régen íródott, hajnali egykor. Nem tudok novellát írni. Sok mindent tudok, de ezt nem. Lokihoz híven I Regret Nothing!



 Cigivel a kezemben sétálok végig a Baross úton. Nincs mellettem senki, a kutyámat kivéve. Minden második embert megszaglászik, de én csak mosolyogva tovább húzom. Igazából semmi nincsen rendben, de mindig is remekül tudtam palástolni az érzelmeimet. Vajon másnak is ennyire fáj a szakítás, és ők is egy boldog mosolyt festenek az arcukra, mint Joker?
 Nem tudom túltenni magam rajta. Egyszerűen nehéz csak úgy átlépni azokat az éveket, amiket együtt töltöttünk el. Én sosem fogom őt elfelejteni, de ő elfelejtett már engem? Lehetséges. Hiszen az utcán bárhol találhatsz olyan lányt, aki kapható egy mekire, egy italra, vagy egy éjszakára. És ha még egy kicsit is Fortuna áldottjai közé tartozol, akkor nem úgy néz ki, mint valami bányarém.
 Azt gondolom, hogy mindenki hazudik egy kicsit. Megkérdezik tőlünk, jól vagyunk-e, de ezek olyan üres szavak, amikre általában mindenki igennel felel, de belül nemet mond magának. Vannak emberek, akiket azt hiszem, a barátomnak mondhatok. Párszor találkoztunk, együtt buliztunk vagy megettünk egy pizzát, de ennyi. Nem foglalkozom túlságosan a társadalmi életem ápolásával.
 Szóval állítsuk fel a diagnózist: antiszociális, aszociális és pszichopata vagyok, amióta veled találkoztam, kedves D. Mindezt a felfordulást neked és a te kedves kis csábításodnak köszönhetem.
 Talán kezdhetném ott, ahol először megismerkedtünk: egy temetésen. Elütötted a barátnőmet, és én mégis végigbeszéltem veled az egész estét. Kiderült, hogy már régóta ismertelek, csak soha nem beszéltünk. Ha konzervatív akarok lenni, akkor azt mondtad, hogy ribanc vagyok, és talán itt basztad el a mi kapcsolatunkat - vagy inkább helyrehoztad? Másnap együtt mentünk mekibe. Én elneveztelek Dilisnek, neked én Beteg lettem. Így mi lettünk Dilis és Beteg. Ezek után együtt jártunk moziba, horrorfilmekre. Elvittél paintballozni, és utána a lepattant Fordodban egy olcsó diszkózenére megkaptam tőled az első csókomat. A szádnak cseresznyeíze volt a kólától, amit 250 Forintért vettünk egy autómatából az éjszaka közepén az az előtti estén. Mindketten kicsit furcsák voltunk. Te furcsán kedves, én furcsán bunkó.
 Egy napon összeköltöztünk. Albérlet a Széchenyi tér mellett, benne Kiflivel, a golden retrieverünkkel. Amikor a nagymamám meghalt, azt mondtad, ne akadjak fent a dolgokon, mert ezek a múltam darabkái, és ha nem engedem el őket, akkor olyan leszek, mint azok a ragaszkodó hatvan éves nők a varró klubban.
 Milliószor szívtam be a szagodat, és azt hittem, hogy ezt megtehetem majd máskor is. Sokszor préseltem a nyakadra a számat, és sokszor panaszkodtak ránk a szomszédok is, de téged nem érdekelt. Azért, mert ha nekem tetszett, te nem akartad abbahagyni
 Mégis abbahagytad.
 Hogy mi volt ez után? Most itt sétálsz előttem. Az orrodon hivalkodóan csücsül a fekete napszemüveg, melletted farmersortban és lenge ingben egy ribanc sétál, feltűnően vörös hajával. Puszit nyomsz az arcára, úgy, ahogy velem tetted. Átöleled a derekát, és gyengéd vagy, mint mikor a gitárodon játszottál. Őt is becézgetni fogod, mint engem?
 Arra nem gondoltál, hogy ez nekem mind fáj?