Exist.

Igazából úgy vagyok, hogy már minden mindegy. Nézzetek pszichopatának, engem aztán már az sem érdekel.
A történet nincs befejezve, talán sosem lesz, de ez így volt elrendelve. Mindegy. Valami csodálatos elmezavarban vehettem részt tegnap, hogy ilyet írtam, de hát ez van, ezt kell szeretni. Jó, na, nem dumálok. Mellesleg tudom, hogy idegbeteg vagyok.

Tizenketten ültünk egy katonai teherautó hátulján. Mindannyian tizennégy évesek voltunk, és valamilyen szinten ismertük is egymást. Tizenkettő nyomorult tinédzser, akiket érdes, fehér ruhába, és fekete csizmába bújtattak. Tizenkét nyomorult lány, akiknek a copfját tőből levágták, s a rakoncátlan tincsek, amelyeket reggelente sikerült megzabolázniuk, most valahol a szemétben hevernek. Egyikünk sem érdemelte ki ezt a sorsot, egyszerűen így jártunk. Balszerencsénk volt, hogy minket rángattak ki a sok száz - sok ezer - lány közül.
Tizenkét nyomorult tizennégy éves, akik azon gondolkodtak, miért történik ez velük.
Néhányan sírtak, néhányan aludtak, és néhányan csak figyelték a ruhájukat, a cipőjüket, a társukat. A legjobb döntés az lett volna, ha alszunk. Ha mindenki elfelejti, mi is történik vele, úgy talán hamarabb jön el a halál, észrevétlenebbül. Meg sem fogjuk érezni a csuklónkon ejtett hosszú, húsba mélyedő vágást. A tudatlanság áldás, és mi most mind tudatlanok akartunk lenni. Mert tisztában voltunk azzal, mi fog következni: bevisznek minket, igazoltatnak, aztán pár napra bedugnak minket egy cellába - sok meg sok további serdülő és gyerek közé. De nem fiúk közé, nekik egy másik részleg van fenntartva. Kizárólag lányokat zártak egy cellába.
A teherautó hirtelen zökkenéssel állt meg. A ponyvát, ami letakart minket most szétnyitották, és fehér, vakító fény áramlott be. A fény mögött azonban sötét volt, éjszaka. Még ha aludtunk is volna, most biztosan felkeltette volna minket az a két fegyveres, aki értünk jött. Gázmaszk takarta az arcukat, szemükbe nem tudtunk belenézni; takarta azokat két sötét lencse. Ijesztőnek kellett volna lennie, de mi mégsem féltünk tőlük. Talán azért, mert már túlságosan össze voltunk törve, vagy mert az emberi agy két félelemből a nagyobbra koncentrál, aztán a kisebbre. De ha a nagyobb félelmünk bekövetkezik, a kisebbet már értelme sincs az orrunk alá dörgölni: hiszen mind halottak leszünk.
A túlzottan rövid, fiús hajam még mindig a szemembe hullott. Mindig a szemembe hullott. Talán ha lett volna nálam egy tükör, meg tudtam volna állapítani, jól nézek-e ki, vagy sem az új frizurámmal - de be kell, hogy valljam, most az utolsó dolog, amire gondolni tudtam, az a frizurám volt. Lányok és fiúk tetemei lepték be a parkoló melletti teret; mindannyian ugyanazt viselték: azt a szúrós, fehér ruhát, amit rájuk erőltettek. Amit mi is viseltünk. A fehér ruha a tisztaságot jelentette.
Jelen esetben pedig a végzetünket.
Levetett, fekete bakancsok és csizmák hevertek mindenütt. Az autók gumija mellett, a kerítésbe akadva, a kerítésre akasztva, a katonák kezében, a szemétbe hajítva. Este pedig összeszedték őket. Minden csizma az újoncokon kötött ki, az olyanokon, mint mi. Halott lányok cipőiben jártunk - szó szerint.
Az emberi zsírból remek szappanokat lehet gyártani. Szappant pedig mindenki használ, amióta betiltották a tusfürdőt. És azóta minden elhurcolt gyerek úgy érzi magát, mintha visszamentünk volna a második világháborúba. A polgármester volt Hitler, mi pedig a könnymaszatos, zokogó, zsidó gyerekek. Biztathattak minket, hogy minden rendben lesz, hogy alig fogjuk érezni. Megszámlálhatatlanul sokszor végighallgattuk a "nem fog fájni" szöveget. Megpróbálhatták elhitetni velünk, hogy az életünk itt is csupa móka és kacagás, de ettől még nem volt így. Akik ezt mondták, nem voltak még levetkőztetve a gázálarcos katonák előtt, hideg vízzel leöntve, vagy betuszkolva a borbély keze alá. Senki nem hitte el a boldogság-humbugot. Az egész egy hazugság volt.
De minden esetre szép hazugság.
A cella felé igyekezve összesen hat hullakupac mellett haladtunk el. Jobb oldalon két fiú, egy lány kupac, a másik oldal végig csak lányok tetemeiből állt. A beton repedései között, a kátrány apró szemcséi között vér és mocskos víz keveredett. A katonák bakancsán szintén, ám egy kis sár is vegyült a már amúgy is gyomorforgató együttes mellé. Hányni támadt kedvem, nem csak nekem. Talán mindenkinek, és többen meg is tették. Nekem a katonák előtt nem volt merszem kiüríteni gyomrom kevéske tartalmát.
A felhők eltakarták a napot, reggeltől estig, mintha egész nap esőre állna, de a hatalmas szürkeség még nincs annyira tele, hogy eláztassa a mezőket savas esővel, vagy jégesővel. Két hónapja, minden nap így ment ez. És minél többen haltak meg, annál kevesebbszer esett. Egy idő után mindenkinek feltűnik a párhuzam az eső és a halálesetek gyakorisága között.
Fegyverek csattogása, bakancsok tompa puffanása kísérte minden léptünket a cellánkig. Rothadás szaga volt. Rothadás, és hányás szaga. A hányinger felkúszott a torkomon, ám én ismét nemet mondtam neki. Nem fogok megtörni, csak mert ők ezt akarják. Nem fogok összekuporodva a sarokba ülni, és várni az ítéletem napját a könnyeimben fulladozva.
Persze, a gázmaszkosok tudták, hogy meg fogunk törni. Mi mind tudtuk, hogy meg fogunk törni, és mégsem tettünk ellene semmit.

What's the matter with your transformation?

Hajnali kettő óra van, és igen, én lusta vagyok aludni, és nem is ment volna addig, ameddig ezt be nem fejezem. És bassza meg mindenki, hogy holnap reggel templomba kell mennem (vagyis nem mindenki, csak akinek oka van rá).
Ez a beteg ötlet nem hagyott nyugodni, és olyan volt, mint egy képzeletbeli, vörös szakállas törpe, aki azt kántálja az agytekervényeiden körbeugrálva, hogy "Írd meg! Írd meg! Írd meg!". Na meg, egy ILYEN motivációs kép mellett nehéz volt nem megírni. Mindenki döntse el, mit fogok kezdeni vele. Én már tudom a sorsát, és azt is tudom, hogy keserves lesz.
U.i.: Mi az, hogy a Carrie előtt - ami életem legviccesebb horrorfilmje - leadják a Thor 2 trailerét, de a Don Jon előtt lusták? Thor 2 trailert minden film elé! Főleg azt a verziót, amiben Loki sokat szerepel!
U.u.i.: Igen, dalszöveg a cím. Problematika?
U.u.u.i.: Ez FrostIron. Csak lájtos. Smárolás és lemon nélkül. Bocsássatok meg, de én képtelen vagyok leírni. Elkezdek zihálni félelmemben, és még a toll is kiesik a kezemből; egyszerűen nem megy.

Those Crazy Eyes

Prológus

Tony vizes hajába túrva sétált ki a fürdőből, egy törölközővel a derekán. Pepper két hete költözött ki a Stark toronyból, azóta az egyetlen hang, amit hallott, az Jarvisé volt. De ő sem volt mindig beszédes kedvében, tulajdonképpen soha, ha pontosak akarunk lenni. Csak válaszolt, ha kérdezték, és jelentette a jelentenivalót. Ez általában a postás érkezését, egy S.H.I.E.L.D. ügynök látogatását, vagy Pepper eszeveszett, idegbajos kopogását jelentette. Egy hét után rájött, hogy szüksége van Tonyra - és a pénzére, meg a kocsijára. Persze, a milliárdos elhajtotta a fenébe, mindezt obszcén szavak használatával. Egy ideje már az őrületbe kergette a nő, meg az ő már-már idegesítő gondoskodása.
Milliárdosunkat kihűlt kínai kaja várta a konyhapulton, a pirított tésztába beleállított evőpálcikákkal. A bibi csak az volt, hogy ő nemhogy ma, de még soha nem rendelt kínait. Az egyetlen dolog, amit eddig rendelt a toronyba, az pizza volt, ám annak hőmérsékletében is csalódnia kellett. Ezek a new yorki pizzafutárok, mondta, botrányos lassúsággal képesek kihozni valamit, bármit is rendelsz.
Ha az egész kínai-ügyet Jarvis meghibásodásának köszönheti, akkor örül is, meg nem is. Bár szerinte olyan, hogy Jarvis meghibásodott, nincs. Az csak valami hatalmas baromság, egy rossz vicc lehet, amin ő nem tud nevetni. Nem esik le a poén.
 - Jarvis, jól vagy? - Ez már magában hülyeségnek számított, hiszen egy számítógép hogy érezhetné magát jól? Ám ő fittyet hányt a kérdés logikájának megértésére, felült  konyhapultra, és a potya kajából kezdett falatozni. Percek teltek el néma csendben, amit néha megszakított Tony csámcsogásának rövid csettegése.
 - Jarvis, gond van a rendszereddel? - Kezdte nyugtalanítani, hogy elsőszámú segédje lehet, csődöt mondott. Ez a tény megkoronázná az egészt napot, és sírva küldené playboyunkat az ágyba, hogy egyedüllétet élvezhessen a magánnyal, ahogy azt kereken tizennégy napja teszi. Nehéz, gyilkos csend uralkodott a házon, és ez kezdett egyre jobban az idegeire menni.
Lerakta a dobozt a pultra, és elindult a gardrób felé. Ha valami baj van az ő egyetlen, édes, kicsi Jarvisával, hát akkor orvosolja a problémát. Felkapta az első, kezébe akadó nadrágot - egy kitérdesedett, kifakult, sötétszürke (eredetileg fekete) melegítőnadrágot - , és egy ősöreg AC/DC pólót. Még így is, hogy leginkább egy ráérő tinédzserre hasonlított, minden női szív odalett volna érte - azonban neki csak egy kellett, azt a szívet pedig már képtelenség lenne szeretni.
Dinamikusan legaloppozott a lépcsőn, és lejjebb haladva egyre nagyobb sebességre kapcsolt; az utolsó lépcsőfoknál centiméterek választották el az orra bukástól. Pár percig átkozta a csúszós, üveg lépcsőket, majd felfigyelt arra a dologra, ami szokatlan volt a laborjában. Az ő szent és sérthetetlen laborjában. A biztonsági kódot pikk-pakk beütötte, hamar bejutott. Ezek számára már rutinmozdulatoknak számítottak, hiszen napjainak nagy részét itt töltötte, és csak inni, enni, vagy egyéb hasonló szükségleteket kielégíteni ment fel csupán. Bent azonban valami furcsa, undorodásra késztető érzés fogta el, ám nem tudta, miért. Hiszen minden a helyén volt: a monitorokon a saját beállítású képernyővédője ugrált képről képre - a tavalyi kép Pepperrel, a születésnapja, az újévi ünnepség, a kocsijai. Eszébe jutott, hogy ideje lenne változtatni. A képernyővédőjén, és az életén is, ám ebből a második már kezdetét vette.
A szerszámok mind ott hevertek, ahol hagyta őket: egy motor alatt, a kocsik mellett, az út közepén, az asztalon. Lüke a sarokban heverészett, még rajta volt a particsákó, amit a sikeres bevetés után rakott rá Tony. Minden a helyén volt, mégis, különös érzés fogta el.
 - Anthony?
Nos, ez nem az a hang volt, amire számított. Nem Jarvis gépies, gúnyos hangja. Nem Pepper nőies, enyhén rikácsoló hangneme. Nem, ez egy nyugodt, hideg torokból származik, valaki olyantól, akinek a hangszálai még a legnagyobb hőségben is képesek fájdalmasan fagyasztó mondatokkal az emberek szívét megsebezni. Jéghideg hang, amit ő túl jól ismert.
 - Nem is vettem észre, hogy bejöttél.
Kecses mozdulatok, de kissé elsietettek. Mintha menekülne, de mindezt megpróbálná előkelően tenni. A járását kísérő kézmozdulatok különlegesek, néhányuk akár nőies is lehetne, de nem most. Most inkább erőteljesek voltak, lendületet adóak. A nehéz ruha ellenére is ugyanúgy sétált, mintha egyszerű póló-farmer kombinációban lenne.
 - Pedig tudod, hogy nem sokan képesek belopózni mellettem. . .
Az arca királyi. Király is volt, de csak pár napig - egy, talán kettő. Aztán száműzött, kiátkozott fiú lett belőle, egy mocskos kis lúzer, aki mások közbeavatkozásával próbált meg feljutni a csúcsra. Egyszer valaki pont így próbálkozott, és lám, aki sokat akar, keveset markol: a tervei egy napon létrejöttek, virágzottak, ameddig nem jött valaki - pontosabban valakik - , hogy ezeket a terveket meghiúsítsák, és véget vessenek az egyperces dicsőségnek. Na jó, pár napos, de a hangsúly most a rövid időn van.
Aztán azon az arcon meglátszottak még az előző találkozásuk nyomai: egy heg az orron, nagyon apró, mégis feltűnő. Még egy a homlokon, majdnem a szemöldöke felett. Az aggodalom ráncai a szeme alatt, a homlokán, kialvatlanságtól sötétlő karikák. Hát ezt művelték vele ők, a Bosszúállók? Ez lett abból a fenséges, mindent akaró, öntelt ficsúrból - Tony szavajárása szerint dívából - , akivel még nem is olyan régen szinte élet-halál harcot vívtak? Ilyen meggyötört, szinte már halandónak tetsző lény lett belőle? Mert hogy nem ember volt, nem, annál ő azért méltóságteljesebb és felsőrendűbb volt. Még akkor is elszántan mondogatta ezt a két jelzőt magában, mikor kínok kínjai közt sínylődött, s közel állt ahhoz, hogy beismerje, elbukott, s hajlandó bűneit megbánni, bocsánatért könyörögni. De az nem rá vallana. Benne még volt annyi önteltség, hogy ne engedje meg magának a megtörést, bármennyire is csábította. Minél többször próbálkozott, minél többet gondolt rá, annál inkább sikeres lett. Eltökélte, hogy egyszer sikerülni fog minden. Hiszen önfejű volt, és mondhatni, karrierista - bár a pontos munkakörét igazából nem lehetett meghatározni.
 - Régen találkoztunk, Anthony.
A haja. Az átkozott haja. Sosem ment tönkre, még ha Tony beletúrt volna a sötét tincsekbe, hogy össze-vissza kócolja azokat, megmakacsolták volna magukat, és mint Medúza fején a kígyók, visszarendeződtek volna. Hogy hogyan, azt talán még maga, a haj tulajdonosa sem tudta. De hogy rohadtul irritálta Tonyt ez a tökéletesen fixált haj, az egyszer biztos volt.
Összességében, az egész illető maga volt a megtestesült satnya tökéletesség. Nem az izomkolosszus, búzavirág szemekkel, és kalász-szín hajjal, áh, dehogy. Abszurdum. Ő a fordítottja volt: fekete haj, smaragd-szín szemek, hullafehér arc. Mégis, tökéletes volt. Valamiféle különleges, bizarr, furcsa módon, de tökéletes.
 - Na ne!  - Tony csak ennyit bírt kinyögni, miután felfedezte az egyik Audi mellől előlépő emberben azt, aki kidobta az ablakon - sajnos, ezt szó szerint kell érteni. A felé közeledő alak felvonta a szemöldökét, ám csak az egyiket, és mondhatni, komikus látványt nyújtott így, összezavarodva szinte.
 - Ne mondd, hogy már megint itt sertepertélsz körülöttem! Én nem akarok rólad hallani!
 - Akarsz, vagy nem, Anthony, de fogsz.
Mindezt úgy jelentette ki, mintha a vele való találkozás parancsra menne, és törvényszerű lenne. "Mi a mai programod?" "Áh találkozom a... tudod, te kivel" "Ja, hát persze, tudom".
 - Sőt, már meg is történt.
Nem mintha ennek Tony felhőtlenül örült volna. Legszívesebben a legközelebb eső nehéz tárgyat hozzávágta volna a félistenhez, de nem volt szíve egyetlen szerszámának sem fájdalmat okozni. Az már felért volna a kegyetlenséggel.
 - Nem szemelhetnél ki valaki mást? Ott van Vöröske, ő miért nem volt jó? - adott hangot felháborodásának, ami jogos volt jelen pillanatban. - És mondd, miért kellett kárt tenned Jarvis rendszerében, ha csupán "látogatóba" jöttél?
 - Jarvis? Ő a szószátyár hangosbemondó?
 - Nem is szószátyár - morogta a bajusza alatt Tony. Valljuk be, Jarvis tényleg nem arról volt híres, hogy órákat tudott volna beszélni bármiről is.
 - Nem tettem benne kárt. Csupán kiiktattam addig, ameddig beszélni szeretnék veled.
Nocsak, kulturált mederbe érkeztünk, gondolta. Már nem akar kidobni az ablakon, csak beszélgetni. El tudom képzelni, milyen lesz ez a mi kis beszélgetésünk.
 - Rendben, mit akarsz?
 - A segítségedet.
 - Hát megint a létrás módszert választod?
 - Létrás... módszer? - Úgy tűnt, Tonynak továbbra is sikerült összezavarnia szópárbaj-beli ellenfelét. Az ismét azzal a röhejes szemöldök felvonással nézett a playboyra, ám tekintetében most nem csak a zavarodottság, hanem a félreértés is tükröződött.
 - Másokat létrafokoknak használva próbálsz meg feljutni a létra tetejére, de valahogy mindig akad valaki, aki keresztbe tesz neked. - Ez már-már hasonlított egy irodalmár hasonlatára. Tony pedig nem ezekről a hasonlatairól volt híres - ő inkább a reál tárgyak felé húzott mindig is, a humán tantárgyak sikereit meghagyta a többi embernek.
Loki nagyot nyelt. Egyrészt, mert a torka kiszáradt, másrészt mert a milliárdosnak igaza volt: az előző terve is így bukott el, hát minek próbálná meg még egyszer ugyanezzel a stratégiával? Ám jobban belegondolva, most nem a segítségét kérte, inkább felhasználni akarta őt. Ő olyan volt a tervében, mint a muffinban a liszt - ő tartotta össze az egészet, hogy szét ne csússzon. Össze kellett tartania az egészet, akár tetszett neki, akár nem.
 - Nem igazán. Ez valami teljesen. . . - látszott rajta, hogy nagyon gondolkodik, és keresi a megfelelő szót. Szinte hallani lehetett, ahogy a rozsdás agytekervényeit megolajozzák, hogy azok újra mozgásba lendüljenek. - Új.
 - Új?
 - Új.
 - Új. . . - ízlelgette a szót Tony, mintha az valami vidámparkban vásárolt, olcsó nyalóka lenne. - És mi is lenne ez az új valami?
 - Ameddig ott voltam, fent - ekkor felnézett, hogy még drámaibbá tegye beszámolóját - , volt időm gondolkodni. Tudod, nálunk másképp telik az idő, mint nálatok, minden sokkal lassabb, és tovább tart, főleg ami fájdalmas. Ilyen, példának okáért a kínzás. . . az egyedüllét . . . a magány. . .
 - Az nem ugyanaz?
 - Nem tök mindegy!? - háborodott fel Loki. - Ne zavarj össze! Tehát gondolkodtam, és lépésekbe szedtem az egészet. Hogy hogy is csinálnám, ha új esélyem lenne rá.
 - Áh, szóval megint megpróbálod elfoglalni a Földet? Igazán szép álom, bár keserves vége lesz, de szép - bólogatott, mintha teljesen egyetértene, sőt támogatná Lokit ebben.
 - Anthony, megmondtam, hogy ne. . . szakíts. . . félbe!
 - Nem, azt mondtad, ne zavarjalak össze.
 - Egy kutya.
 - Szerintem meg kettő - vont vállat a milliomos. Loki nem volt ideges - egyelőre nem.
 - Szóval, folytatnám, ha nem bánod. - Pedig Tony bánta. - Ezek a lépések minden fontosabb pontját jelölik a tervemnek.
 - Igen, és nekem ezzel mit is kéne kezdenem?
 - Része vagy a tervnek. Te vagy a legmeghatározóbb elem.
Tony feje kezdett elváltozni az idegességtől, és elindult a hasonlatosság útján egy kérdőjel felé. Fejét oldalra biccentve hallgatta a kezével hadonászó, közben hevesen magyarázó félistent, de ennél az utolsó két mondatnál megakadt.
 - Ugyanis te magad vagy az első lépés, Anthony.
A playboy észre sem vette, hogy Loki keze közben megtalálta a mellkasát, és reaktora mellett erősen szorított azt. Halványan derengő zöld fények indultak el a vénák, az artériák mentén, körbehálózták az egész testét, beférkőztek az agyába, ahonnét nem tudta kiszedni őket sehogyan sem.
Egy szempillantás alatt megváltozott; kívülről az ember észre sem vett volna semmiféle változást. És más embereknek nem is kellett tudnia arról, hogy belül valami más lett, elég volt, ha Loki tudja. A fejében megszólalt az a képzeletbeli kis kommentátor: a manipuláció sikeresen végrehajtva.
 - Isten hozott az új világban, Anthony!

Avengers Café

35 fok van a lakásban, köszönhetően anyám fűtésmániájának. Csak az én anyám nem veszi észre, hogy mindkét gyerekéről folyik a víz, és vissza kéne venni a fűtést? Ilyen időben az embernek azon kívül, hogy hideg vizes flakont nyom a hasfalához, semmihez nincs kedve. Én ezt tökéletesem tudom demonstrálni. Így lusta vagyok kijavítani minden hibát az Avengers Café-ban, szóval majd valamikor átolvasom, és kijavítom. Mint mindig.

Történet röviden: Tonynak kipattant egy ötlet a fejéből "Nyissunk kávézót!" címszó alatt. Persze, ezt a többiek nem fogadták olyan jól, mint amennyire ő várta. A történetben fellelhetőek homofób elemek, ezeknek eredetéről később. Mellesleg slashnek indult. Hogy mi lesz belőle, azt nem tudom.

Avengers Café - Prológus

 Úgy ültek a kerek aszal körül, mint Artúr és a lovagjai; előttük a holografikus tervek halványkék fénybe vonták a szobát. Azt mondják, New York sosem alszik. Tony Stark, Loki és még két Bosszúangyal rakosgatta a kicsi székeket, asztalokat, és egyéb berendezési tárgyakat.

 - Én még mindig nem értem, miért kellett mindezt az éjszaka közepén tálalnod nekünk - rázta a fejét Bruce Banner, a gamma-sugárzás szakértője, aki a tervek szerint a konyhában fog segédkezni. Bár fikarcnyit sem konyított a főzéshez, ahhoz, hogy megnyomj egy gombot a sütőn, várj húsz percet és kinyisd az ajtaját, nem kellett nagy tudomány.

 Natasha Romanoff, a Fekete özvegy éppen egy boxot rendezett a kávézó egyik sarkában, három méterre a pult mellől. Natasha kivétel volt a fiúk között: ő köszöni szépen, el van foglalva más, fontosabb dolgokkal is, mint Tony Stark nagy ötleteinek támogatása és táplálása. Szívesebben lett volna a S.H.I.E.L.D. központjában, Barton mellett a világ másik felén, de még a fegyverkereskedők társaságában is, mintsem a Jarvis által előkészített holografikus bútorok között. Sötétvörös hajába túrt, szemét fáradtan dörgölte meg. Magában egy drogozó nagygimnazistához hasonlította önmagát, aki ilyenkor, hajnali két óra negyvennyolc perckor még bőven játszik a Play Station-nel, vagy valamelyik népszerű PC-s játékkal. Leginkább úgy is érezte. Ám ő soha nem kockáztatta volna a S.H.I.E.L.D. engedélyét, és ügynöki mivoltát olyan élvezetekért, mint az alkoholmámor, vagy a drogfogyasztás.

 - Mert reggel már elfeledkeznék róla, Bruce! Holnap megszerzem az építési engedélyt, és három hónap múlva akár ki is nyithatunk. Megint az újságok címlapján leszünk, és...

 Tony mondandóját a félisten szakította félbe, akivel a fél év alatt egészen megbékéltek a szuperhősök, és talán Amerika is. Bár mindig maradnak olyan emberek, akiknek semmi sem jó. Voltak, vannak, lesznek, ameddig rá nem jönnek, hogy minden soha nem klappolhat. Ilyen opció nemes egyszerűséggel nem létezik.

 - Ne éld bele magad ennyire, Stark - ingatta a fejét. Nem volt éppen harapós kedvében - hála a jó égnek - , s mégis, néha kénytelen volt ráripakodni Tonyra az ilyen elszállt ötletei miatt. Bár nem szívesen dorgálta, vagy szidta éppen. Túlságosan kedvelte ahhoz.

 - Már miért ne kéne? - nevetett fel kissé keserűen, inkább enyhe gúnnyal a hangjában. Elmentette a jelenlegi képet, hogy ha esetleg valami történne, vissza tudja hozni, és ne kelljen az egészet elölről kezdeni. - Drága, ha nem tudnád, Tony Stark vagyok. Nekem minden sikerülhet. Meg fogom szerezni az építési engedélyt, és felépítjük az Avengers Cafét! Fáradalmainkat siker fogja koronázni, a látogatók 80%-a visszajáró vendég lesz, és mikor már fél New York nálunk ebédel, issza a kávéját, veszi a szendvicset reggelire... na, akkor én büszke leszek rátok! - Ezt úgy mondta el, mintha legalább a világ megváltására készülne. Azt az átélést, amit ő produkált, senki nem tudta volna utánozni; azokat a mozdulatokat, heves gesztikulációkat egy ember sem képes ugyanúgy csinálni. 

 - Csakhogy nem győzöd meg az építési hivatalt azzal, hogy te Tony Stark vagy - méltatlankodott Bruce. Ha megtehette volna, fejbe vágja. Kétszer. Először azért, mert felkeltette, másodszor meg azért, hogy leszálljon a földre, és észhez térítse.

 - Hölgy az illető? Megoldom. Férfi? Lefizetem - vont vállat a milliárdos, majd megvakarta combját, és megigazította magán kék kockás alsónadrágját.

 - Pénz beszél, kutya ugat - sóhajtotta Loki gondterhelten.

 - Loki befogja - ripakodott rá Natasha, aki attól félt, bármelyik pillanatban szétrepedhet a feje. Ez olyan fejfájás volt, amin nála három doboz Advil sem segített: fájt a feje a sok hülye embertől, a kialvatlanságtól, és az éhségtől.

 - Holnapra kész leszünk a tervekkel, én meg megyek az építési hivatalba.

 Tony határozottan elszánt volt.

 - Te egész éjjel ezt akarod csinálni? - hüledezett Banner.

 - Naná! Ellenvetés?

 Nincs. Felesleges volt feltenni a kérdést, hiszen mindenki csendben fogadta. Tonyval ők nem mert vitatkozni. Amit Tony mond, az úgy van, és pont. Volt a playboyban valami olyan, ami mindannyiukat arra késztette, maradjanak csendben.

 Azt mondják, New York sosem alszik. Megpróbál, de nem megy neki. Olyan, mint egy kisgyerek, akivel két liter kólát megitattak. A lakói is próbáltak aludni. Ám vannak bizonyos meghatározó tényezők, amik nem engedik: házibuli, diszkó, bömbölő zene, részeg emberek, döngető szomszédok, Loki, Bruce és Natasha esetében pedig Tony Stark. 

Halott költők és rádiók

Mint ígértem, itt a WTNV/Ady... ööö... öhmm... valami. Szóval, külön kihangsúlyoznám, hogy a párbeszédben említett Noémi egy valós személy, nem mellesleg, az egyik legjobb barátom, és igen, a padtársam. Lehet, hogy nem találjátok majd viccesnek ezt a kis... nem t'om, mit, de amikor mi ott alkottunk irodalomórán, konkrétan megszakadtunk a röhögéstől - bár ez nem csak Adynak köszönhető.
Szereposztás:
Noémi - Noémi
Ady - Én
Cecil - Cecil
nevetés - Ady nevetése, magyarul az én nevetésem

Cecil: Halott költőkkel készített interjúk, furcsa villanykörtét cserélő angyalok. Isten hozott Night Vale-ben! Mai adásunkban egy halott költő lesz vendégünk, akivel kolléganőm, Noémi készített információkban bővelkedő interjút. Köszöntsük hatalmas ovációval Ady Endrét!
Noémi: Mit jelent verseskötetének címe? Mire utalt vele?
E. Ady: Ebben az időszakban sokan hagytak magamra, s a kötet címével akartam kifejezni magányomat.
Noémi: Miért döntött úgy, hogy költő lesz?
E. Ady: Már kiskoromban kezdtem el verseket vázolgatni, s ez később komollyá nőtte ki magát.
Noémi: Melyik az ön számára a legkedvesebb verse?
E. Ady: Az Őrizem szemedet.
Noémi: Miért pont ezt a verset választotta?
E. Ady: Tudja, életemben Csinszka az egyik legkedvesebb dolog, s ahányszor ezt a verset átolvasom, az ő arca jelenik meg előttem. (Noémi megj.: A perverz állat érzelmeskedik*)
Noémi: Hogy ismerkedett meg Csinszkával?
E. Ady: Esős, októberi délután volt, s én az utcán sétáltam haza egy barátomtól. Fekete esernyőmön halkan, ám gyorsan koppantak az esőcseppek. S akkor láttam meg őt. Elázott, hajából a hullámok kifutottak, ám még így is gyönyörű volt. Szerelem volt - legalább is részemről - első látásra. Hazakísértem, s megfogadtuk, hogy még találkozunk. És ahogy mondják: a többi már történelem.
Noémi: Tervezi, hogy a jövőben új verseskötetet fog kiadni?
E. Ady: Ez csak természetes! Ha van ihletem, és affinitásom, rögtön tollat ragadok, hogy mondandómat megoszthassam a világgal.
Noémi: Gondolt már arra, hogy regényt adjon ki? Meg vagyok róla győződve, hogy a rajongói imádnák!
E. Ady: A rajongóim? [nevet] Nos, még fontolóra veszem. De azért valljuk be, a regényírás nem az én műfajom. Maradnék inkább a verseknél.
Noémi: Köszönjük szépen, hogy válaszolt a kérdéseinkre, Mr. Ady, ám most műsoridőnk végéhez közeledünk.
Cecil: Most pedig következzék az időjárás!
*Kávészünet - Párisban járt az ősz*

*Köztudottan baromi perverz egy ember vagyok, és ennek köszönhetően nem nagyon nézné ki belőlem senki, hogy bármi romantikusat is tudok alkotni. Mégis sikerült.

WTNV, Ady, FrostIron, meg a többiek

Menjünk mondjuk hátulról előre, mert most ahhoz van kedvem. Maradt kb. negyed órám, hogy megírjam ezt a bejegyzést, szóval bocs, ha a sietségem jelei (lásd: félregépelés, helyesírási hibák, stb.) meglátszanak, ígérem, később kijavítom őket.

Szóval, akkor többiek. Összeraktam egy dokumentumba az eddigi összes Loki fejezetet, és átkonvertáltam nektek pdf-be, hogy le tudjátok tölteni, és kedvetekre olvasgatni. Hát nem aranyos tőlem? Nem, de ez igazából költői kérdés volt.

A pdf-et ITT lehet megtekinteni, illetve letölteni (súlyos eseteknek a letöltés ez úton zajlik: rákattintasz jobb egérgombbal a szürke felületre ---> mentés másként, és innentől szerintem bazi egyértelmű, mit is kell csinálni). Raktam hozzá egy pluszt is, név szerint a nyolcadik fejezet első felét, amivel - mondhatni - elég jól haladok, és talán ezen a héten végzek is. Akkor frissítem a pdf-et, és megtaláljátok a bejegyzés legalján.

FrostIronról. Ma, hajnali negyed kettőkor, mikor még bőszen tanulnom kellett volna mondjuk törit, vagy esetleg egy kis fizikát, ránéztem a facebook logóra - nem mintha nem tenném ezt minden nap - , és az ihlet nem megszállt, pofáncsapott. Izomból. Nos, ennek az ihletnek a szüleménye, az lejjebb lesz látható, miután befejeztem a rizsát itt minden olyan dologról, ami k*rvára nem fontos.

Adyt meg a WTNV-t vegyük egy kalap alá, mert nekem is sikerült összehoznom a kettőt. Szóval Ady, mint sikeres költő, Night Vale-ben kísért, és a két rádiós, No és Cecil eldönti, hogy meginterjúvolja a mi halott költőnket. Hogyan született? Igazából iskolai feladat volt. Eredetileg. Készíts egy interjút Ady Endrével az életútjáról, és a művészi pályájáról. Na, hát mi - értem ez alatt a padtársamat, és engem - kicsit eltájolódtunk az életúttól és a művészi pályáról, így sikerült Ady magánéletébe beletúrkálnunk. Ennek külön bejegyzést szánok, mert ép ésszel nem bírnátok ki két olyan baromságot, mint a FrostIron fic, és az Ady/WTNV fic.

Következzék tehát életem nagy műalkotása, a...

Hogyan tanult meg Loki facebookozni?

 - Akkor... most mit is kell csinálnom?

 - Válassz ki egy előnyös képet!

 - Hogyan...

 - Hajj, állj odébb! Még Steve-vel is jobban haladtam, de még a bátyáddal is!

 - Nem a...

 - Jó, jó, tudom, nem a bátyád.

 Első tény: Lokit valóságos képtelenség megtanítani facebookozni. Esküszöm, a megboldogult nagyapám hamarabb megtanulja segítség nélkül, mit kell kezdeni a webbel, mint ő. A YouTube-ot már meg sem mertem mutatni neki, még a végén hátast dob nekem a sok videótól.

 Második tény - vagyis inkább észrevétel: Lokiról nincs előnyös kép. Mondjuk, eddig semmilyen kép nem készült róla, csak egy, az us a S.H.I.E.L.D. alkotása, és azt is törölték a netről, sőt, mindenhonnan.

 - Jó, azt hagyd ki, majd csinálok rólad képet - legyintettem, és a következő lépésre ugrottam.

 Lakhelye: Stark torony, iskolái: egyáltalán járt iskolába?, munkahelye: egyelőre nincs, egész nap a kanapén döglik, és latin-amerikai sorozatokat néz, mint valami öreg macskás néni, meg banánturmixot iszik, mondván, görcsöl a combja. Na, ezt ott bebukta, hogy a banán görcsoldó.

 Harmadik tény: Loki lusta. Frankón, jobban, mint én. Legalább veszem a fáradságot, és lesétálok a garázsba, úgy csinálni, mintha dolgoznék is valamit, de pizzát eszek, Comedy Centralt nézek, és sörrel öblítem le mindezt. De ő... ő csak ül, és semmittesz. Nyíltan.

 Negyedik tény: Ez az idióta, net-analfabéta szeret engem. Nem úgy, mint egy óvodás kis "jajjdeszeretem" módon, hanem úgy igazán. És hogy mióta? Amióta kiosztották mellém, ezzel a mondattal:

"Stark, hasznosítsa a tudását!"

Ez S.H.I.E.L.D. nyelven annyit jelent: baszd meg, és szed ki belőle mindent, amit tudsz! Persze, a mondat első felét nem kell szó szerint érteni.

 Ötödik tény: Legyen ő bármilyen gonosz, és bármilyen lusta, én viszonozom a szerelmét. Mert ilyen a szerelem, nem? Mindig akkor jön, ha nem számítasz rá. És abba szeretsz bele, akibe nem is akartál.

Nem mellesleg új, eszméletlenül csodálatos képet csináltam a Lokishoz, amit beállítottam az asztalomon háttérképnek. Mellesleg rajta van a címe. Mert igen, már van címe a Lokisnak. A kép pedig ITT tekinthető meg.

Lezárt terület, idegeneknek belépni tilos

Tudjátok, elgondolkodtam azon, hogy valahogyan meg kéne oldanom, hogy végre normális dizájn legyen az oldalon, és hogy-hogynem éppen lebetegedtem, szóval van időm alakítgatni az oldalt. Nem tudom, nektek eddig mi tetszett, meg mi nem, de... szegény kis farkas ketrece kezd úgy kinézni, mint valami erdőszéli dzsumbuj. Úgyhogy, kedves nézőink - vagyis olvasóink - most kezdődik a nagy blogalakítás! Maximum pár nap múlva újra jelentkezem a fejleményekkel, amikor kijelentem, hogy a dizájn végleges. De addig nagyban indul a fejléckészítés, és a többi biszbasz...

*UPDATE!*

Már csak megszerkesztem a menüket - igen, mert mégsem lehet azzal bemutatkozni, hogy milyen büdös is a sajt - , és már kész is leszünk. Miért elefántos a háttér? Csak mert. °^° Ha ezzel valakinek problematikája van, akkor azt írja le szépen egy papírra, hajtsa össze, tegye borítékba, rakjon rá bélyeget, és küldje el annak, akit érdekel. Lehet, hogy nem sárga lesz. Mondjuk olyan szürkéskék. De akkor meg az egész blog olyan szerelmes-depressziós lenne, és nem akarom. Úgyhogy vagy marad sárga, vagy kurvára kreatív leszek, és kitalálok valamit. Még meglátom.

*UPDATE!#2*

A háttér ihlette meg ezt a csodálatos költeményt/novellát/szarságot. Nem ígérek semmit. Rosszullét esetén mindent megteszek, hogy helyrehozzam. SE!

Flora, a fasza elefánt

Flora egy fasza elefánt.

Tudjátok miért? Mert Flora keményebb, mint bármelyik nőstény az ő fajtájából. A bőre ráncosabb és keményebb, mint bármelyik fajtársáé. Egy évesen már letörte az apja agyarát, puszta ormánnyal.

Flora mindig is egy fasza elefánt volt.

Két évesen beleragadt a sárba, de kirántotta magát. Senki nem tudja, hogyan csinálta, pedig egy 13 fős elefántcsoport is szemtanúja volt a történteknek. Ha emberhez kéne hasonlítani, a legmegfelelőbb személy Chuck Norris lenne. De még ő sem volt annyira fasza, mint Flora.

Flora már akkor is fasza elefánt volt.

Három évesen elhurcolták egy cirkuszba. Florának nem tetszett, hogy csak szénát kap ebédre, mikor a múltkor egy egész almával megjutalmazták, amiért eltűrte a gyerekeket a hátán. Flora lekung-fuzta az etetősrácot (két hónap kóma, ráadás két hét az intenzíven), majd elszabadulva rálépett az idomár fejére, ami görögdinnyeként placcsant szét a teltház - 250 ember - előtt a porondon. Ezután állítólag 35 gyereket vittek pszichológushoz.

Flora, a fasza elefánt nem szerette, ha baszakodnak vele.

Azonban Florát, a fasza elefántot elaltatták négy évesen. De Flora annyira fasza volt, hogy feltámadt harmadnapon, és ezentúl az indiaiak istenként tisztelték.

Flora egy fasza elefánt volt. Faszább elefántot még senki nem látott.