Ha szavakkal kellene jellemeznem a főnökömet, a sorban az első a perverz lenne, azt követné a nagyképű, aztán az enyhén alkoholista és végül a milliárdos. De ez még így sem a teljes lista, ugyanis Tony Starkot a bulvárlapokban legtöbbször a pénze és a női miatt említik meg, na meg persze a csodapáncél is egy meghatározó ok, amiért a címlapokon látjuk.
A másik oldalon pedig ott van Bruce Wayne. Tony pepitában. De tényleg, mindkettő zseni, milliárdos, playboy és emberbarát. Bár az elsőben néha kételkedem, amikor meglátom őket részegen azt énekelni, hogy "I kissed a boy, and I liked it". Csodálom, hogy még nem tették meg.
Két hete, azaz a Gothamben tartózkodásunk óta ez a két agyalágyult mindenhova kísérget. Egy idő után valóságosan idegesítő. Azt hittem, ez a kis kiruccanás olyan lesz, mint egy fizetett szabadság a főnökömmel, ehhez képest úgy érzem magam, mintha egy éve lennénk itt. A munkaidőm meghosszabbították akaratom ellenére, reggel nyolctól este kilencig. Az ember azt hinné, ledőlhet, miután hazaér a munkából, vagy egy órát dolgozik még, aztán lezuhanyozik és elalszik, csak sajnos ez nem így működik a Wayne és Stark családnál. Hetente kétszer, általában szerdán és pénteken mindig elrángatnak valami partira, ahol bájcsevegnem kell öreg fószerekkel, akik már vagy öt éve nem döngettek meg senkit, és egy olyan könnyen kapható ribancra van szükségük, akinek az óradíja viszonylag alacsony, és még csinos is. Kár, hogy én nem vagyok ribanc, de még csinos se.
Ha Mr. Főnök és Mr. Milliomos éppen nem a partin, akkor otthon iszogattak. De néha még a partik után, otthon is elfogyott egy-két pohár scotch. Vagy üvöltöztek, vagy karaoke estét tartottak körülbelül minden este. Egyiknek sem volt éppen a legszebb hangja. Reggel pedig elvárták, hogy 115%-osan teljesítsek az irodában, aktívan vegyek részt a megbeszélésekben, és javasoljak olyan ötleteket, amik mindkét cég előrehaladását segíthetik. Csak hogy ez a 115% egy hét után lecsökkent a háromnegyedére.
Minden nap kérdezgettem Tonyt, mikor szándékozik visszamenni New Yorkba, de soha nem adott megbízható választ. Mindig kitalál valami mást, mintha tovább akarna itt tartani minket, hogy vendégeskedjünk Mr. Wayne kúriájában.
A tizenötödik napon ott álltunk a repülőtéren, és vártuk az érkező gépet. Azt nem tudtam, hogy ki utazik vele, és hogy miért érdekli ez a két kis idiótát mellettem, minden esetre tettem, amit mondtak: mentem velük, szépen kiöltözve, és vártam, hogy befusson a gép. Mr. Wayne keze a derekamon pihent, Tony pedig egy aktatáskát szorongatott a kezében. Jól néztünk ki így hárman: a szőke csaj blúzban és szoknyában, mellette az egy fejjel magasabb milliárdos, illetve a legkisebb a három ember közül: Tony Stark egy aktatáskával a kezében.
Nem voltak hajlandóak elárulni, ki érkezik a géppel, de már nem is kellett. Megláttam a fekete loboncot, és a fekete öltönyt, ez után pedig többre nem is volt szükségem, hogy tudjam: Lokit hívták ide. Basszus! Miért kellett idehívni? Miért nem volt jó, hogy minden este hívogatja Tonyt? Fehérebb lettem, mint a fal, és megmerevedtem. Átvette a bőröndjét, és egy nemes előkelőségével sétált oda hozzánk. Mintha ő lenne a világon a legmenőbb üzletember, két gorillával az oldalon, sok-sok paparazzóval körülvéve, mellette pedig a millió dolláros csajai. Közelebb érve azonban feltűnőek lettek a karikák a szemei alatt, és az az enyhe pír az arcán, ami valószínűleg a kinti csípős időtől maradt rajta. Most még sápadtabb volt, mint szokott lenni, és nem tudtam eldönteni: a rosszullét okozza ezt, vagy valami más tényező, amiről én nem tudok. A két fiú mosolyogva köszöntötte.
- Mit keresel itt? - néztem fel rá. Ilyenkor átkozom az eget, hogy megálltam a növésben a 173 centimmel, ő meg minimum tizenöt centivel magasabb volt. Mondjuk még így is jobb helyzetben vagyok, mint a főnökön a maga 1 méter 58 centijével.
Jó, tudom, bunkó dolog volt egyszerűen köszönés nélkül nekiszegezni a kérdést, de azt hittem, megszabadulok tőle egy pár napra. Úgy látszik, ez nem így történt. Sápadt ujjaival idegesen túrt a hajába, még jobban hátrasimítva azt.
- Én is örülök, hogy látlak, Viki. Köszönöm, jól vagyok, és az út is remekül telt. Tudod, Tony úgy egy éve nekem adta a Stark Indstries harminc százalékát, szóval a bevétel és a jogok harminc százaléka az enyém, és Mr. Wayne-nek az én engedélyem is kell, hogy engedélyezhessék a fegyvergyártást, amire a mi gothami hősünk pénzt adott - mutatott ekkor Bruce-ra, aki fapofával állt mellettem, és kezét lassan leemelte a derekamról. - Na, és te hogy vagy?
- Kösz, jól - sziszegtem. - Miért nem iratjátok vele alá a papírokat, aztán külditek haza a francba? - néztem a fiúkra. A pasas társasága volt a legutolsó, amire most vágytam. Legszívesebben felmondtam volna, majd a végkielégítésemből elmentem volna egy luxushotelbe, hogy ott jacuzziban áztathassam magam, utána pedig befizessek egy iszappakolásra, ami ellátja a dolgát, ameddig egy Adonisz masszíroz. Jelen pillanatban erre annyi volt az esély, mint hogy a tyúktojásból csodálatos páva kel ki. Viszont szemem előtt lebegett az egyetemi előadóterem. Ha megszerzem a pénzt, és időben befizetem, már csak két félév van hátra, és egy csodálatos diploma fog a falamon függni, azt hirdetve, hogy elsőrangú - na jó, ne túlozzunk - grafikus és borítótervező leszek.
- Tudod, drága, a jövő hétre szabadságot rendeltem el az összes alkalmazottnak, és képzeld, még neked is. De úgy látszik, elfelejtettem szólni - vigyorgott szórakozottan, majd elnevette magát. Már nem érdekelt. Annyira fáradt voltam, hogy én is csak röhögni tudtam azon, hogy elfelejtette velem közölni. - Gyere, Loki, tegyük be a cuccaidat a csomagtartóba, aztán átviszünk Wayne-hez.
- Nem, kösz, már foglaltam magamnak hotelszobát - intette le őket, és a csomagtartó felé húzta a bőröndöt, majd egy laza mozdulattal behajította. Megigazította az öltönyét, illetve a nyakkendőjét - ez volt az elmaradhatatlan mozdulata -, majd bevetette magát a hátsó ülésre, mellém. Vagyis nem közvetlenül mellém, mert a másik oldalra ült, de a lényeg, hogy egy karnyújtásnyi távolságra voltunk egymástól.
A motor halkan zúgott, a klíma beindult. Tony scotchot ivott, és szerencsére nem ő vezetett, bár Bruce-szal sem mentünk többre. Most visszafogta magát, tekintve, hogy Loki is az autóban van. Loki keze lassan araszolt felém a bőrülésen. Két dolgot tehettem volna: rávágok egy rohadt nagyot, hogy ne tapizzon többet, vagy hagyom, hogy megérintsen. Nem tudtam, látja-e, vagy sem, hogy észrevettem, mit művel, de hagytam. Nem ellenkeztem, mert nem akartam. Vagy talán igaza volt: belefáradtam az előle való menekülésbe, és már ésszerűbbnek láttam hagyni magam, mint ellenkezni ellene. Pár pillanat múlva éreztem, ahogyan a hűvös ujjak a combomra kulcsolódnak, és... nem csinálnak semmit. Ott pihentette a kezét, mintha az elmulasztaná a zsibbasztást, vagy megszüntetne bármilyen fájdalmat, ami az ujjait gyötri.
A kézfejem lassan közeledett az övéhez. Óvatosan értem hozzá, és így is mindketten összerezzentünk, amikor egymáshoz értünk. Az övéhez képest az én kezem maga volt a megtestesült barnaság, pedig ezen a nyáron még csak egyszer tudtam elmenni a strandra. Belül... a tüdőmnél... valami égett. Olyan volt, mintha lázas lettem volna, csak sokkal jobb. Na meg nem az egész testemben, csak kizárólag a mellkasomban. Pókerarccal bámult előre, vagy éppen ki az ablakon, amihez kedve volt, de nem nézett rám. Esze ágában sem volt, még csak rám sandítani sem. De a pulzusa az egekben volt, éreztem.
- Jössz, Loki? - fordult hátra Tony, mire rögtön elkapta a kezét rólam. Mintha attól tartott volna, hogy Tony elítélné ez miatt.
- Előbb beszélek az asszisztenseddel, aztán beviszem a cuccaimat. Menjetek előre, sietek - azzal a két milliárdos kiszállt, s egymást löködve-bökdösve, nevetve vonultak be a talán már több száz éves, ám belülről alig ötvennek tűnő kisebb kastélyba. Lokira emeltem a tekintetem, aki most ismét engem nézett, mintha bele akarna nézni a szívem legsötétebb zugaiba, hogy aztán a legrosszabb félelmeimmel kergessen a rémálomba.
- Mit mondott rólam Tony? Tudom, hogy egyik pillanatról a másikra nem tudsz megutálni, és tudom, hogy néha úgy viselkedem, mint aki csak dugni akar a nőkkel, de tudnom kell, ő mit mondott, és én mit mondhatok, hogy ezeket a tévhiteket eloszlassam.
Nagyot sóhajtottam, majd mély levegőt vettem.
- Azt mondta, soha nem szerettél, és nem is fogsz. Úgy állaított be, mint valakit, akinek nincsenek érzései, és a dugás neki olyan, mint másnak a foci vagy a tenisz: testmozgás, sport.
Néma maradt. A szája egyetlen, vékony vonallá szűkült, és továbbra is a szemembe bámult. Elvesztem a szemeiben, olyan gyönyörűek voltak.
- Ez nem igaz. Éreztem, most is vannak érzelmeim, de nem mutatom ki őket. Mert ha érzelmes vagy, vagy ha szeretsz valakit, ellened tudják fordítani, és úgy tudják használni, mint egy fegyvert. Nem szeretném, ha erről Tony tudna. Arról sem kell tudnia, hogy beszéltünk, csak... mondd neki azt, hogy elsimítottuk a repteres dolgot.
- Nekem... nekem elmondod, ki az, akinek nem mutatod ki az érzelmeidet? - néztem rá esdeklően. A kezeink ismét megtalálták egymást, de nem fonódtak egymásba, mert ő elkapta.
- Időben tudni fogja - szállt ki a Maseratiból, mintha mi sem történt volna. Magam elé meredtem, és csak néztem a kárpitot. Elvesztem a mintában, és megpróbáltam összeszedni a gondolataimat. Kábán szálltam ki a kocsiból, és segítettem bevinni a cuccait, ám mielőtt az ajtót kinyithattam volna, megragadta a felkaromat, és csendre intett. Megint úgy éreztem magam, mint valami rossz kémfilmben, ahol hallgatóznunk kell. Fülelt egy pillanatig, majd mikor szólásra nyitottam volna a szám, mondván nincs semmi zaj, pár percig hatékonyan elhallgattatott.
<első fejezet
<második fejezet
<harmadik fejezet
<negyedik fejezet
<ötödik fejezet
<első fejezet
<második fejezet
<harmadik fejezet
<negyedik fejezet
<ötödik fejezet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése