péntek, július 26

Hahahaha. No.

Ma már másodszorra zaklatom azokat az elvetemülteket, akik ide tévednek. De tudjátok mit? Én élvezem. Nagyon is. Túlságosan. Ezért még pár fejezetet feltöltök, csak hogy mindenki örüljön.
Mellesleg ez van akkor, ha előbb írod meg a sztorit, mint felraknád a fejezetet.

 Amikor felpattant a szemem, nem is tudtam igazán, mitől kéne legjobban meglepődnöm. Esetleges lehetőség volt a rajtam feszítő, rozsdabarna póló - feltehetőleg Tonyé -, amin az AC/DC felirat ékeskedett. Mivel az este folyamán biztosan nem feküdtem le senkivel, és ez nem is az én ágyam, ezért van egy sanda gyanúm, hogy Tony ágyában fekszem mellettem a harmadik tényezővel: egy hegekkel teli, hófehér, csupasz hát, és ehhez tartozó hollófekete, zilált lobonc. A harmadik volt a legmeglepőbb. Legfőképpen azért, mert Tony ágyában feküdtem, Tony pólójában és egy idegen mellett. Derengett, hogy tegnap még hazahozott minket azzal a barommal, aki lehányta a blúzomat, és aztán a vécét is telerókázta.
 Kikecmeregtem Tony ágyából, és épp indultam volna megkérdezni, hogy mégis hogy a jó francba öltöztetett át a pólójába, és miért pont az övébe, ám valami - inkább, khm, valaki - eme settenkedő tevékenységemet meghiúsította.
 - Ugye nem feküdtünk le? - hallottam a rekedtes, kómás hangját. Igazán kellemes volt, ahogyan megszólalt, attól eltekintve, amit mondott. Hangja lágyan cirógatott. Kissé nyers, férfias, mégis volt benne valami kisfiús is, ami csak még vonzóbbá tette ezt.
 - Nagyon remélem, hogy nem, mert ha igen, addig éltél - fordultam meg abban a pillanatban, és megláttam azt, amit tegnap este nem láttam. Valószínűleg elvakított a füst, a fények meg a 24 órás munka, hogy nem vettem eddig észre. A holtsápadt arcán a karikás szemek frissnek látszottak, bármennyire is ott virítottak alatta a sötét táskák. Smaragdzöld szemei szinte ragyogtak a már-már fehér bőrén. Nem mondom, hogy álompasi volt... de sokkal jobban nézett ki egy olyan átlagos "jó-pasi-vagyok-akit-mindenki-szeret" fiútól. Azoknak napbarnított bőrük van, mint valami rossz buzinak. Barna hajuk, ami hasonlatos a bőrükhöz, és ugyanolyan snassz, barna szemük. Különleges. Süt róla a különlegesség.
 - Héj! Ideadnád a zakómat? - bújt ki a világos, vékony takaró alól. Egyszerű, fekete alsógatya volt rajta. Gyorsan bújt bele a vékony szárú nadrágba, és annál is gyorsabban kapcsolta be az övet. Az ing gombjainál elidőzött egy kicsit. Nem nagyon tudta, hogyan gombolja, hogy ne csússzon el róla a keze.
 - Segítenél? Még kicsit csúszik a kezem.
 Lefuttatva magamban a gondolatmentet, eldöntöttem, nem túl sok rossz dolog származhat abból, ha ennek az igazán jóképű srácnak örömet szerzek azzal, hogy begombolom az ingét. Végül is csak pár gomb. Talán tizenkettő, de húsznál nem több. Lejjebb húztam a pólómat - vagyis Tonyét -, majd óvatosan, a nyakánál kezdve elkezdtem gombolgatni. Az ő keze csúszik, az enyém remeg. Bár még így is jobban csinálom, mint ahogy ő bénázik. Közben lassan harapdáltam az ajkaimat. Rossz szokás, mégis imádom inni a vért, amikor csak egy nagyon kicsi patakban tör elő a sok-sok gödör meg repedés közül. A könyököm hajlatában még mindig ott pihent a makulátlan, fekete zakó. Kezeit tétován dugta zsebre, és várta, hogy végezzek ezzel az egésszel. Nem volt türelmetlen; mosolyogva nézte, hogyan végzem a munkám. Mintha aztán nevetségesen bírálni akarná a végén, mit is csináltam.
 - Aranyos vagy - simította el az egyik arcom előtt szállingózó tincset. Csak annyit hallottam, ahogyan az ajtó nyitódik, és a serpenyő halk sercegése mellett palacsinta- és kávéillat szökik be a szobába. A vállam felett néztem hátra az ajtóban álló, tátott szájú Tonyra.
 - Megzavartam valamit? - nézett ránk. A srác rám pillantott, majd halkan és röviden felnevetve elment mellettem. Válla kissé az enyémnek ütközött, miközben távozni készült. A kezeim még mindig ugyanúgy voltak, mint az előtt, ám egy idő után leengedtem őket, és néztem utánuk. Nevetve sétáltak végig a folyosón. Ez kissé kegyetlen volt tőle. Igaz, hogy már begomboltam az inget, de a zakója még mindig nálam volt. Lenéztem a földön heverő fekete szövetdarabra, majd kisétáltam hozzájuk. Három főre terítettek meg már ha három bögre, egy felborult juharszirupos üveg és egy kancsó, bepárásodott falú kávé néhány szétszórt villával terítésnek nevezhető. Az elegáns külsejű fiatalember már hátrasimította haját, ami úgy fénylett, akár a varjak szárnya, ha a napfény megcsillan rajtuk. Székének háttámlájára terítettem a zakóját, majd helyet foglaltam vele szemben. Álmosan pillantottam a villával agresszíven átszúrt, nagy köteg palacsintára. Mindegyik oda volt égetve egy kicsit. Bár a dolog már ott gyanús volt, hogy Tonyn kötény volt, és énekelve, fütyörészve forgatta a palacsintákat.
 - We are superheroes! Yeah! - énekelte, miközben az égnek tartotta azt a műanyag lapátot, amivel a palacsintákat szokás átforgatni. Egy újabb adagot hajított az asztalra, majd leült, és enni kezdte a számára elvett darabot. Mindketten vettünk egyet-egyet. Nem volt túl sok kedvem sziruppal lelocsolgatni, ezért üresen ettem. Ő a kelleténél többet tett rá, de nem nagyon zavartatta magát, mikor az a három vastag lap már tocsogott a szirupban.
 - Hol van Pepper? - néztem körül, mire Tony köhögni kezdett, és idegesen néztek össze az idegennel. Bár számomra már nem volt az, nevét még mindig nem tudtam.
 - Megunta, hogy mindig más nőt hozok haza, ezért... hát... hogy is mondjam... felmondott. - Ha őszinte akarok lenni, közel álltam ahhoz, hogy Tonyra köpjem a félig égett palacsintát.
 - Annyi év után?
 - Igen. És most új titkárnőt keresek. Nincs kedved hozzá? - nézett rám, mire én csak nevetni tudtam.
 - Bocs, Tony, nem vagyok az a harisnyás-szoknyás-kosztümös fajta lány, akit a nap bármelyik percében az íróasztalodra döntve megdughatsz - vigyorogtam rá elégedett mosollyal. Nem értettem a dühös pillantást, hiszen hozzászokhatna már ahhoz, hogy én ilyen vagyok. Nem lehet rajtam változtatni. - Jaj, Tony, ne nézz már így! Ha tudnád, hányszor láttalak benneteket...
 - Nem erről van szó. Reggel kilenctől dolgoznál este nyolcig. Nem lenne túl megerőltető - vont vállat. Ide-oda pillantottam közte és az idegen között. Engem nézett, ami túlságosan is nyugtalanító volt, mert ahogy ő - olyan édesen, kedvesen és gyengéden - bámult rám, úgy még egy pasi sem tette. Bár nem vagyok valami nagy randizgató, vagy ilyesmi.
 - De az ütközik a munkaidőmmel.
 - Pont ez lenne a pláne. Nem kéne a diszkóban dolgoznod - dőlt hátra a székében, és mellkasán összefonta kezeit. Sötétbarna tekintetét ő is rajtam pihentette, és ez kezdett egyre zavaróbbá válni.
 - Nem lehet - ráztam a fejem.
 - Az előleged 200 dolcsi, ha elvállalod. Csak egy kis segítségre van szükségem, semmi másra. - Ez volt az a szöveg, amit életemben nem néztem volna ki a nagy Tony Starkból. Hogy az én segítségemre lenne szüksége? Na ne röhögtessen. Nem tudom, mégis miért mentem bele ebbe az egészbe. Előre paráztam attól, mit fog velem csinálni.
 - Rendben. Benne vagyok - bólintottam biztatóan. Elégedetten mosolygott rám, majd újra enni kezdett. Visszafordulva hozzá megláttam, hogy a keze az asztalon pihen. Vékony ujjak, mintha egész életében zongorázott volna. Fehér bőr, az az igazi holtsápadt. Rövidre vágott körmök. Ez az egész pasi olyan rendezett. Nem olyan, mint én, aki még a legnagyobb rendben is képes elhagyni a legfontosabb dolgot, és mindig elfelejti visszavinni a könyveket a könyvtárba. Az a lány, aki fekete hosszú ujjúval hordja a kockás ingeket, amit nem szeret begombolni, ehhez pedig be nem kötött bakancsot vesz fel. Ellenben vele, aki másnaposan is vasalt ingben, nyakkendőben és tiszta zakóban feszít a reggelinél teljesen kipihent arccal. Na ilyenkor frusztráló az érzet, hogy te vagy itt az egyetlen csöves stílusú ember.
 - Ő Loki - mondta Tony, mintha egy szimpla kiállítási tárgyat mutatna be nekem. - Gondolom, már... beszélgettetek odabent.
 - Ami azt illeti nem igazán - ráztam a fejem a szemébe nézve. A tekintete lágyan simogatott, még mindig. Körülölelt a színének varázsossága. Nem tudtam betelni azzal a smaragddal.
 - Nagyon örülök... Ő Viki, ugye? - nézett Tonyra zavartan. Ha nem lett volna ilyen sápadt, meg mertem volna esküdni, hogy elpirult egy pillanatra. Tony a kávéjából kortyolva bólogatott.
 - Ó, van kávé! - A hirtelen felindulásomban rögtön kortyolgatni kezdtem a forró italt. Kicsit nagyon rossz volt, de a kávé az kávé, Tony meg Tony.
 - Ma kezdhetsz is, Viki. - Majdnem sikerült pofán köpnöm kávéval. Még csak az kéne, hogy már most megdugjon, mikor életem egyik legnagyobb meglepetése fogadott reggel. - Van valami... csinosabb ruhád, nem?
 - Ja, mert úgy néz ki, mindig magamnál tartok egy bőröndöt arra az esetre, ha Tony Stark asszisztense lennék. Nem, Tony. Még csak blézerem, szoknyám és harisnyám sincs - ráztam a fejemet. Megrökönyödve néztek rám nagy szemmel mindketten. Kicsit ijesztő volt. - Most meg mi van?
 - Hát, Viki, kapd össze magad! Vásárolni megyünk.
 - Mi ketten?
 - Nem. Mi hárman - azzal felállt, és otthagyott minket az asztalnál. Én, az ijedt őzike, Lokit bámultam, aki halál nyugodtan kortyolgatta Tony kifejezetten szar kávéját.

***
 Tony medence melletti asztalánál nézegettem a laptopom. A házigazda már rég a hasát süttette a medencében, azzal a fekete hajú, két lábon járó vonzalommal. E-mailek és fotók hada töltötte meg a képernyőt. Egy értesítés jött a facebookomra. Két lábon járó vonzalom ismerősnek jelölt. A jó nagy francot az ismerősöm, csak lehányta a ruhám és egy ágyban ébredtünk, de akkor sem az ismerősöm. Minden esetre visszaigazoltam. Ági is ismerte? Ez egyre jobb. A hajamba túrva könyököltem az asztalra, és néztem, ahogyan Ágit belelökik a medencébe. Nem bírtam ki röhögés nélkül.
 - Héj! Hagyd már ott azt a rohadt gépet - kiáltott rám Tony, és kimászott a medencéből. Elvettem egy szezámmagos csirkemellet a többi közül, majd fejemet rázva, mosolyogva enni kezdtem. Természetesen kirángatott a székemből, ameddig én lehajtottam a laptop tetejét. A két kezébe kapott, megvárta, ameddig megeszem a csirkemellet, aztán beledobott a vízbe.
 - Ne legyél már ünneprontó! - kiáltotta, majd ő is beleugrott a medencébe, lelocsolva mindenkit. A ruhám csurom víz volt, a frufrum pedig annyira megnőtt, hogy belelógott a szemembe. - És nehogy elkezdj rinyálni a hajad vagy a ruhád miatt!
 - Pofádat befogod, te áruló! - nyomtam le a víz alá, és nevetve a nyakába ültem. Loki nevetve, fejét rázva nézett ránk, míg Ági kint ült a medence szélén. Egy ideig még birkóztunk Tonyval a vízben, majd leugrottam róla és lihegve ültem Loki mellé.
 - Megkérdeztem Tonyt a tegnap estével kapcsolatban. Azt mondta, nem feküdtünk le, mert ő rakott minket ágyba.
 - Szuper. Szóval levetkőztetett. Készüljön a kivégzésére! - nevettem.
 - Nem találkoztunk mi még? - nézett rám, és közel álltam hozzá, hogy egy halmazállapotúvá váljak a vízzel. Még mindig megfogott a pillantása. Mintha a lelkem mélyébe látna, olyan áthatóan nézett rám. Lassan ráztam meg a fejemet. - Még mindig úgy gondolom, hogy aranyos vagy.
 Újra előre nézett. A szívem teljességgel kalimpált a mosolya láttán. Nem mondhatom neki, hogy "Szerintem meg rohadtul szexi és aranyos vagy, baszd meg".

<első fejezet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése