- Van otthon kajád? - nézett rám.
- Nincs.
- A suliban eszel?
- Isten ments!
- Nem kéne neked aludnod?
- Nem kéne befognod a pofád? - töröltem le előtte a pultot, és kiszolgáltam az elkészített koktélokat. Visszafelé gyorsan újra laza kontyba kötöttem a hajamat, és végigsimítottam a szemem alatt futó karikákon. Néhányan parkett-ribancnak néztek, és nekem nyomták a seggüket, mellüket vagy éppen olyan testrészeket, amiket nem akartam látni. A villogó fényektől fájt a szemem, a cigifüstöt beszívta a hajam, a pólómba pedig beleizzadtam, de nem akartam abbahagyni a munkát. A túlóra kell az egyetem miatt. Ez volt az egyetlen dolog, ami éltetett.
- Össze fogsz esni, Vic - csóválta a fejét a scotchot szippantgatva. - Már vagy öt órája túlórázol.
- És? Ameddig nincs meg a pénzem az egyetemre, addig túlóráznom kell - vontam vállat. - A pénz nem ugrik a zsebembe, és fizeti ki az egyetemet helyettem - toltam a martiniket az asztal végében ülő lányoknak.
- Mások buliznak, vagy pasiznak, te meg harminchat órát dolgozol egy huzamban. Nem mész haza záráskor, alig alszol, nem eszel, és még pasid sincs. Láttad már magad?
- Nem, de gondolom a hulla szép kifejezés lenne rám - töröltem meg a homlokom.
- Látod a fekete hajú csávót a pink ruhás ribanc mellein? - mutatott a srácra, aki nem hogy másnapos, nem is harmad, de minimum negyednaposnak nézett ki. - Itt az idő, hogy megismerkedjetek.
- Rosszul látod. Hajnali kettő van, és mi négykor zárunk - nézegettem az órám, és a pultnak dőlve mosogattam el a koszos, rúzsfoltos poharakat.
- Majd lezsírozom a főnököddel. Jó haverom - vigyorgott, és a srác felé biccentett. Erőszakosan letéptem magamról a kötényt, a pultra dobtam, és Tonynak szegeztem a mutatóujjam.
- Tony Stark! Ezt egyszer még megbosszulom - nevettem el a mondat végét, és a fekete hajú srác, és az őt ölelgető plasztikbaba mellett megálltam.
- Lekérhetem? - néztem a pink ruhásra. Bőre a szolitól sötétbarna volt, ezen az állapoton rontott a fekete haj, és a push-up melltartóval felvett, egyébként is hatalmas méretű melleken feszítő neon pink ruha. Röviden bólintott, és a megkönnyebbüléstől hangos sóhajjal lökte nekem. Alig tudtam elkapni a félájult pasast. Szerintem közel állt ahhoz, hogy állóhelyzetben elaludjon.
Nem kellett sokáig várnom, mire eltátja a száját. Csak hogy nem mondandóra. Egy adag csodálatos, színes koktélkeverék landolt a fehér blúzomon és a fekete csőnadrágomon. Mást nem tudtam csinálni, mint hogy bevonszoltam a személyzeti mosdóba, és hagytam, hogy kihányja magát. Miközben ő éppen lábadozott, gyorsan átöltöztem a kockás ingembe, és megpróbáltam kiszedni a nadrágomból és a blúzomból a sok gyümölcsdarabot, a kék, rózsaszín és narancs színkeverékeket. A vajszínű ajtón át is hallottuk a dübörgő zenét. Szerencse, hogy a nem éppen álomlovag most hányta el magát, mert ezt a számot utáltam. Tony lépteit hallottam felénk közeledni.
- Komolyan ezzel az alakkal akartál te engem összehozni? - néztem rá álmosan. Már tényleg be akartam esni az ágyamba.
- Igen. Hidd el, nem gondoltam, hogy ennyire leissza magát a sárga földig. Ági is mondta, hogy kéne neked egy pasi - vont vállat, és az ajtófélfának dőlt. Mindketten onnét néztük a fiú szenvedését.
- Nekem van pasim. A neve magány. Bár néha távkapcsolatban vagyok a hűtővel és a pizzával is, de mi négyen remekül el vagyunk - magyaráztam, ám egyik fülén beengedte, a másikon ki.
- Ma nálam alszotok mindketten. Te azért, mert félek, hogy éhen halsz otthon, de út közben még balesetet is szenvedsz. Ez a tökfej meg azért, mert ittasan közveszélyes őrültté válik - bökött fejével a fiú felé. - Legalább sikerült bemutatkoznotok?
- A ribi nekem dobta, a mellemre kenődött, aztán lehányt. Ez nekem elég bemutatkozás volt - legyintettem.
- Sajnálom, Vic. Holnap után majd talán... - Ám félbe kellett, hogy szakítsam.
- Nincs majd találkozunk. Én ezzel a pasival többet szóba nem állok. Felejtsd is el!
- Holnap! Holnapra józan lesz - próbálta menteni a menthetőt, nem túl sok sikerrel.
- Nem tudom, észrevetted-e, de két műszakban dolgozom, hogy elég pénzt szerezzek az egyetemre, és van három órám aludni. Amikor a tanév kezdődik, délelőtt előadáson vagyok, utána pedig munka közben tanulok. Nincs időm pasikra.
- És ha valaki... hogy is mondjam... a mecénásod lenne? - emelte meg a szemöldökét, majd felvette a földön elterült fiút, és a karjaiba vette. Igazán romantikusan festettek ők ketten. Már csak egy csokor, fehér ruha és öltöny kellett volna a csodálatos képhez.
- Nem kell a pénzed, okostojás - kaptam fel a vállamra a táskámat, és Tony után mentem, megragadva az asztalon maradt utolsó szendvicset. Nem zavart, hogy savanyú uborka és tojás legrémesebb párosítása volt benne, inkább ettem ezt, mint a semmit. Lassan ott tartottam, hogy fényt eszek. Kár, hogy a diszkóban egy igen pici sincsen. A kocsiig megtett úton - ami még a száz métert sem érte el - háromszor botlottam meg a saját lábamban. Jól esett így végezni a munkával, és ezt a legnagyobb szarkazmussal mondom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése