péntek, július 26

Csak hogy idegesítsek mindenkit.

Igen, gonosz voltam, és most megrohamozok mindenkit egy hatalmas szeretet-áradattal megalkotott Lokis fanfic első részével. Hajrá, tessék csak olvasni! Oh, és nem mellesleg a lentebb látható képet úgy nézegessétek, hogy háromnegyed óráig szenvedtem vele, és még így is szar lett. Na majd legközelebb. Szóval... ez itt egy prológus. Vagy első fejezet. Amit csak akartok!



Hét felé tologattam a poharakat, törölgettem a pultot és az alátéteket, miközben Tonyval beszélgettem. Már ha az beszélgetésnek nevezhető, hogy néha egy újabb pohár scotchot kért, azon kívül az új csajáról áradozott. Csak fél füllel hallgattam, nem egészen figyeltem rá.
 - Van otthon kajád? - nézett rám.
 - Nincs.
 - A suliban eszel?
 - Isten ments!
 - Nem kéne neked aludnod?
 - Nem kéne befognod a pofád? - töröltem le előtte a pultot, és kiszolgáltam az elkészített koktélokat. Visszafelé gyorsan újra laza kontyba kötöttem a hajamat, és végigsimítottam a szemem alatt futó karikákon. Néhányan parkett-ribancnak néztek, és nekem nyomták a seggüket, mellüket vagy éppen olyan testrészeket, amiket nem akartam látni. A villogó fényektől fájt a szemem, a cigifüstöt beszívta a hajam, a pólómba pedig beleizzadtam, de nem akartam abbahagyni a munkát. A túlóra kell az egyetem miatt. Ez volt az egyetlen dolog, ami éltetett.
 - Össze fogsz esni, Vic -  csóválta a fejét a scotchot szippantgatva. - Már vagy öt órája túlórázol.
 - És? Ameddig nincs meg a pénzem az egyetemre, addig túlóráznom kell - vontam vállat. - A pénz nem ugrik a zsebembe, és fizeti ki az egyetemet helyettem - toltam a martiniket az asztal végében ülő lányoknak.
 - Mások buliznak, vagy pasiznak, te meg harminchat órát dolgozol egy huzamban. Nem mész haza záráskor, alig alszol, nem eszel, és még pasid sincs. Láttad már magad?
 - Nem, de gondolom a hulla szép kifejezés lenne rám - töröltem meg a homlokom.
 - Látod a fekete hajú csávót a pink ruhás ribanc mellein? - mutatott a srácra, aki nem hogy másnapos, nem is harmad, de minimum negyednaposnak nézett ki. - Itt az idő, hogy megismerkedjetek.
 - Rosszul látod. Hajnali kettő van, és mi négykor zárunk - nézegettem az órám, és a pultnak dőlve mosogattam el a koszos, rúzsfoltos poharakat.
 - Majd lezsírozom a főnököddel. Jó haverom - vigyorgott, és a srác felé biccentett. Erőszakosan letéptem magamról a kötényt, a pultra dobtam, és Tonynak szegeztem a mutatóujjam.
 - Tony Stark! Ezt egyszer még megbosszulom - nevettem el a mondat végét, és a fekete hajú srác, és az őt ölelgető plasztikbaba mellett megálltam.
 - Lekérhetem? - néztem a pink ruhásra. Bőre a szolitól sötétbarna volt, ezen az állapoton rontott a fekete haj, és a push-up melltartóval felvett, egyébként is hatalmas méretű melleken feszítő neon pink ruha. Röviden bólintott, és a megkönnyebbüléstől hangos sóhajjal lökte nekem. Alig tudtam elkapni a félájult pasast. Szerintem közel állt ahhoz, hogy állóhelyzetben elaludjon.
 Nem kellett sokáig várnom, mire eltátja a száját. Csak hogy nem mondandóra. Egy adag csodálatos, színes koktélkeverék landolt a fehér blúzomon és a fekete csőnadrágomon. Mást nem tudtam csinálni, mint hogy bevonszoltam a személyzeti mosdóba, és hagytam, hogy kihányja magát. Miközben ő éppen lábadozott, gyorsan átöltöztem a kockás ingembe, és megpróbáltam kiszedni a nadrágomból és a blúzomból a sok gyümölcsdarabot, a kék, rózsaszín és narancs színkeverékeket. A vajszínű ajtón át is hallottuk a dübörgő zenét. Szerencse, hogy a nem éppen álomlovag most hányta el magát, mert ezt a számot utáltam. Tony lépteit hallottam felénk közeledni.
 - Komolyan ezzel az alakkal akartál te engem összehozni? - néztem rá álmosan. Már tényleg be akartam esni az ágyamba.
 - Igen. Hidd el, nem gondoltam, hogy ennyire leissza magát a sárga földig. Ági is mondta, hogy kéne neked egy pasi - vont vállat, és az ajtófélfának dőlt. Mindketten onnét néztük a fiú szenvedését.
 - Nekem van pasim. A neve magány. Bár néha távkapcsolatban vagyok a hűtővel és a pizzával is, de mi négyen remekül el vagyunk - magyaráztam, ám egyik fülén beengedte, a másikon ki.
 - Ma nálam alszotok mindketten. Te azért, mert félek, hogy éhen halsz otthon, de út közben még balesetet is szenvedsz. Ez a tökfej meg azért, mert ittasan közveszélyes őrültté válik - bökött fejével a fiú felé. - Legalább sikerült bemutatkoznotok?
 - A ribi nekem dobta, a mellemre kenődött, aztán lehányt. Ez nekem elég bemutatkozás volt - legyintettem.
 - Sajnálom, Vic. Holnap után majd talán... - Ám félbe kellett, hogy szakítsam.
 - Nincs majd találkozunk. Én ezzel a pasival többet szóba nem állok. Felejtsd is el!
 - Holnap! Holnapra józan lesz - próbálta menteni a menthetőt, nem túl sok sikerrel.
 - Nem tudom, észrevetted-e, de két műszakban dolgozom, hogy elég pénzt szerezzek az egyetemre, és van három órám aludni. Amikor a tanév kezdődik, délelőtt előadáson vagyok, utána pedig munka közben tanulok. Nincs időm pasikra.
 - És ha valaki... hogy is mondjam... a mecénásod lenne? - emelte meg a szemöldökét, majd felvette a földön elterült fiút, és a karjaiba vette. Igazán romantikusan festettek ők ketten. Már csak egy csokor, fehér ruha és öltöny kellett volna a csodálatos képhez.
 - Nem kell a pénzed, okostojás - kaptam fel a vállamra a táskámat, és Tony után mentem, megragadva az asztalon maradt utolsó szendvicset. Nem zavart, hogy savanyú uborka és tojás legrémesebb párosítása volt benne, inkább ettem ezt, mint a semmit. Lassan ott tartottam, hogy fényt eszek. Kár, hogy a diszkóban egy igen pici sincsen. A kocsiig megtett úton - ami még a száz métert sem érte el - háromszor botlottam meg a saját lábamban. Jól esett így végezni a munkával, és ezt a legnagyobb szarkazmussal mondom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése