Mivel az előző bejegyzés enyhén szólva katasztrofális lett, valami jobbal jöttem. Khm... jobbal, nagyon nagy idézőjelekben. És ötödik fejezet. Mert minek is kéne kezdeni az elsővel? Ezt a logikát...
Az első fejezet jön később. Most gyönyörködjetek az ötödikben, hisz az olyan csodálatos!
- She's a troublemaker, I can't hate her, she's so sexy in her dress, and she plays like an actress.
Loki hangjára rosszabb volt kelni, mint bármilyen jó kis okostelefon idióta, idegtépő dallamára. Főleg, hogy egy olyan számot énekelt, amit én nem is ismertem, és tuti, hogy nem rock kategóriába tartozott. Ez után pedig belém hasított a felismerés, hogy miért is idegesít engem annyira ennek az idiótának a hangja. Az kanapéján feküdtem, bolyhos, fehér pléddel betakarva, és ami még rosszabb: egy pólóban és bugyiban. De a helyzeten még az is rontott, hogy tisztán emlékeztem: tegnap szoknyában és ingben aludtam el.
- Nem hagynád abba egy percre, a rohadt életbe? Így nem lehet gondolkodni - rivalltam rá a fejemet fogva. Esküszöm, tőle fogok agyvérzést kapni egyszer.
- Oh, hát fenn vagy? Tony hívott. Azt mondta, kilencre bent kellett volna lenned - nézett rám a konyhaajtóból. Láttam, hogy a keze alatt éppen ott sül a rántotta. Amint az illata felém oldalazott, a hasam halkan morgott egyet. - Tudod, Hemingway szerint a nőket vagy lefesteni, vagy lefektetni érdemes. Én sajnos mindkettőt kihagytam. Reggelit? - vette le a tűzhelyről, s vállán átdobva a piros kockás konyharuhát, megmutatta nekem a serpenyőt.
- Kérek - bólintottam. - És hogy jön ide az idézet?
- Eszembe jutott a pizsamádról - vigyorgott rám, miközben az asztalon bíbelődött a hófehér anyag szalvétával, és a hatalmas, makulátlanul fehér lapostányérral. Feltételezem, ezüst étkészletből elővett villákat rakott a szalvétákra, és végül rám mosolygott.
- Aha. És mondd csak, hány óra is van, hogy Tony ennyire hiányol?
- Tizenegy.
Abban a pillanatban kiugrottam az ágyból, a földre rúgva a takarót. Előkerestem a tegnapi ruhámat, és egye fene alapon az orra előtt bújtam bele. Leszartam, megbámul-e, vagy sem. Az első lehetőséget választotta. Az elégedettséget nem lehetett volna mérni az arcán - a mérő valószínűleg kiakadt volna.
- Mi a tökömért nem keltettél fel? - Hangosan rivalltam rá, teli szájjal. Eszeveszett sebességben tömtem magamba a rántottát. Nem is főz olyan rosszul.
- Nem volt szívem felkelteni, mikor olyan aranyosan aludtál. Még a macska is rád mászott - mosolygott édesen. Mi? Édesen? Dehogy. Inkább undorítóan, de semmiképp nem édesen. Az egyetlen elfogadható főnév vagy melléknév ebben a két mondatban talán a macska volt. Egy fejrázással elintéztem az egészet, és tovább tömtem magamba a rántottát.
- Rohanok. Köszönök mindent - bújtam bele sietősen a cipőmbe. Éppen rántottam volna fel az ajtót, mikor a kezemet megragadva maga felé fordított. Zavarodottan néztem az arcát, ő pedig az ajkaimmal szemezett. Azt hiszem, mondanom sem kell, mennyire idegesített ez a helyzet. Aztán pár pillanat múlva találkozott a tekintetünk, és mélyen fúródott a másikéba. Kezében ott volt a fekete, lakk táskám, ami igazából nem is az enyém volt, csak arra az idióta partira vittem magammal, mert Tony azt mondta. Szabad kezének mutatóujja az államat emelte feljebb. Láttam, ahogyan az ádámcsutkája fel-le liftezik. Ideges lehetett, már nem mintha annyira érdekelnének az érzései irántam. A sarokba dobta a retikült, és még mindig engem bámulva arcomat a két keze közé vette. Éreztem, hogy a tenyerem izzad, a szívem pedig hangosabban dübörgött a fülemben, mint valami gumilabda. Zavarban voltam mellette; valahogy mindig ezt a reakciót váltja ki belőlem. Mint tegnap a kis liftes incidensünknél. Úgy tűnt, egyikünk sem akarja megtörni ezt az átkozottul idegesítő, és rettenetesen frusztráló helyzetet.
- Most már kár lenne sietned, így is, úgy is elkéstél. Nem magyarázod ki magad. De én megteszem neked, ha kéred - suttogta. Megrémisztett, ám valamilyen módon szexinek találtam ezt a pár mondatot. Tudom, nem helyes, hogy ezt gondolom, de mintha igazából segíteni akarna, és nem csak belehúzni a csőbe. Ám az életem során megtanultam, hogy semmi sincs ingyen, ahogy gondolom ez az apró kis segítség sem.
- Szóval azt kéred, maradjak még egy kicsit, mert te örömödet leled abban, hogy engem bámulsz, és majd te elmondod Tonynak, hogy éppen fontosabb dolgom volt annál, mint a megbeszélésein helyettesíteni őt, aztán lefordítani neki menedzser nyelvről Tony nyelvre a prezentációk és előadások sorozatát? Benne vagyok - daráltam el neki. A végén halvány mosoly jelent meg a szájszegletemben, amit nagyon erősen próbáltam eltűntetni, legfőképpen azért, mert nem akartam, hogy ő, pont ő legyen az, aki mosolyogni lát.
Az ajkaink közel voltak egymáshoz, szinte már túl közel. Élveztem, ahogyan az arcomat cirógatja a meleg lehellete, ahogyan már csak pár centiméter volt köztünk.
- Elmondanád végre, hogy ki vagy mi öltöztetett át engem tegnap este? - kérdeztem végignézve az arcán.
- Ami azt illeti, találtunk itthon egy '79-es vörösbort, már nem is emlékszem a nevére - vonta össze a szemöldökét, és ujjait végighúzta az állán. Megpróbált úgy tenni, mintha nagyon gondolkodna. Persze, nem sikerült neki, de legalább próbálkozott. - Aztán becsíptünk, és csináltunk ezt-azt.
- Nem szeretem a bort. És ha becsíptem volna, akkor fejfájásom lenne, nekem pedig nincs fejfájásom. Na meg, ha lefeküdtem volna veled, akkor te biztosan nem a kanapén csináltad volna, ha egyszer azok előtt a nagy ablakok előtt ország-világ előtt halálra döngethetsz.
- Ebben igazad van. Na mindegy, átöltöztettelek, mikor beájultál a kvízműsoron olyan hajnali három környékén.
- Mit kerestél te a nappaliban hajnali háromkor? - grimaszoltam.
- Vannak olyan dolgok, amikről még én sem beszélek senkinek - vont vállat. Sejtettem, sőt tudtam, hogy rejteget vagy titkol valamit. Annyira nyilvánvaló volt azzal a laza hozzáállásával. Pontosabban nyilvánvaló lehetett volna. És ezt is fel kell írni a világ hét csodája közé: Lokinak magánéleti problémái vannak. Lokinak, annak a tökéletes férfinak, akinek soha, semmi gondja nem akadt eddig abban az időben, amióta ismerem. Mert ő Tony Stark haverja, milliomos, bár senki nem tudja, hogyan, és egy rohadt nagy nőcsábász, eltekintve attól, hogy a hosszú haj már csak a rockereknél menő, hátrasimítva és hajzselével lenyalva, majd egy kiló lakkal lefújva. Mintha kereszteztük volna a 20-as és a 80-as évek hajstílusait.
- Te bajod - vontam vállat vigyorogva, és kibújtam mellőle, ám ismét megragadtak a sápadt kezek, visszarántva engem az ajtóhoz. Kényelmetlen egy helyzetnek tartottam, be kell vallanom.
Ez úttal ő volt a vadász, én pedig a már megsebzett, űzött vad, akinek még segélykiáltásra sem futja, nem hogy menekülni tudjon. Csapdába kerültem, amiből csak egy módon tudok kijutni: ha megteszem, amit kér. Nem vagyok már az az erőszakos, verekedős lány, aki fiatalon voltam. Jó, néha még mindig pofán tudnék vágni embereket, de csakis önvédelemből. Rajta pedig nincs kedvem gyakorolni, mert nincsen teljesen rendben. Sem a lelke, sem az egész pasi. Megpróbálja elhitetni Tonyval, mekkora jófej és nagy nőcsábász, de aki jobban megismeri, az át tud látni a maszkján. El tudom képzelni, hogy éjszakákat virraszt az ablak mellett, még ha fáradt is, mert nem akar aludni. Nem az miatt, hogy nézze az aktuális ribancot a takaró alatt, fedetlen idomokkal, inkább azért, mert a titkai kísértik visszajáró szellemhez hasonlóan.
Mindketten tökéletesen elnézegettük egymást csendben, némán. Nem kellett, hogy beszéljünk. Ő érezte a rémületemet, én pedig láttam arcán átsuhanni az aggódás, a feszültség és a vágy furcsa árnyát.
- Ismered a mondást, hogy... ha hagyod magad, hamarabb szabadulsz? - vonta fel kérdőn a szemöldökét. Halkan beszélt, mintha attól félt volna, hogy valaki még csak véletlenül is meghallana minket.
Fájdalmas arccal pózoltam a fényképésznek. Láttam magamon a sminkesek részben irigykedő, részben reménykedő pillantását. Mérhetetlenül zavart Tony keze a derekamon, a sok alapozó meg cicoma, amitől ragadtam, és a szúrós csipke felső, ami alatt a selyemrétegtől vert a víz. Páran összekuncogtak a sarokban, de Loki egy villámló pillantással elintézte őket. Mintha tudta volna irányítani az elszállt fodrászok agyát; mintha egyenesen belelátott volna a lelkükbe. Egy kihallgatóhoz hasonló, szigorú tekintettel meredt a lányokra, finoman ökölbe szorított kezét a szája elé emelve. Mikor Tony szólt, hogy fotózás lesz, nem gondoltam volna, hogy ezt a kényes hercegecskét is magunkkal cipeljük. Legfőképpen azért nem örültem a jelenlétének, mert pár órával ezelőtt estem ki az ajtaján, és közel álltam a képen törléséhez.
- Igazán mosolyoghatnál egy kicsit - villantotta meg ezer Wattos mosolyát Tony a kamera felé. Nagyot sóhajtva forgattam meg a szemeimet. Amikor felvett asszisztensnek, ilyen pitiáner, unalmas és izzasztó fotózásokról nem volt szó, csak arról, hogy stírölhet, ameddig csinálom a papírmunkáját, meg utána is, és perverz megjegyzéseket tehet az öltözékemre, ha uncsi a konferencia vagy az értekezlet. Hát persze, hogy mosolygott, hiszen ő Tony Stark, aki vigyorog, ha kamerát lát. Talán direkt erre kifejlesztett radarokat, amik észreveszik.
Loki lábai egy idő után feladták az álldogálást, minek következtében a falnak kellett dőlne. Megnéztem volna, hogy hal bele, ha egy picit is fehér poros lesz a fal miatt a fekete öltönye. Nem értem, minek védik ennyire az "imidzsüket" azok, akiket milliomosok támogatnak, és úgy tesznek, mintha gazdagok lennének, de közben semmi pénzük nincs. Továbbra is megrökönyödötten stírölt minket, vagyis inkább csak engem, feltéve, ha reggel óta nem változtatott baromi gyorsan szexuális beállítottságot. Bár belőle simán kinézném, hogy homi.
- Te, ott, szöszi! Igen, te! Nézz rám, és emeld fel az álladat! - dirigált nekem a fotós mellett álló pincsi kutyát - vagy valami hasonló kutyának álcázott zsebpatkányt - szorongató, svájci sapkás, szürke sálas emberke. Pipaszár lábain lebegett a fekete csőnadrág, de mit is vártunk egy magát dizájnernek nevező embertől? Valószínűleg ennél nem színvonalasabb kinézetet.
Tettem, amit a meleg csávó kért, miközben megpróbáltam lefejteni magamról a főnököm satuként funkcionáló karjait.
Tony "csodálatos" és igazán "tiszteletre méltó" ötlete volt az, hogy vendégeskedjünk Gotham Tony Starkjanak vidéki kulipintyójában. Idézve őt:
- Legalább addig húzd ki annál a fasznál, ameddig lerendezem vele az ügyet.
- Áh, szóval fasznak hívjátok a másikat? Ez... hogy is mondjam... igazán kedves gesztus tőletek.
Nála a "gyere velem" valami olyasmit jelent, hogy "ha nem jössz, akkor eltolhatod a segged máshova dolgozni", szóval inkább összepakoltam minden cók-mókomat, és az Audi R8 hátuljában hagytam pihenni, ameddig oda nem értünk Bruce Wayne híres-neves birtokára. Meg kell mondjam, első látásra nem igazán nyűgözött le, hogy a borostyán benőtte a szökőkutat, bármennyire is szeretem azt a kúszónövényt. Tony persze oda-meg vissza volt a várostól, a sok kocsitól, és a többi pasis dologtól, amit őszintén nem értettem. Ahogy azt sem, hogy két olyan ember, aki egymást ölné a világ legjobb nőcsábászának járó díjért, mi a fenének konzultál egymással? Drága jó főnököm valami fegyvertámogatást mondogatott, néha meg közös projektet emlegettek egymás között, mikor futólag hallottam pár szót a telefonbeszélgetésükből. Utána már semmit nem sikerült elcsípnem, mert Tony sajnálatos módon mindig bezárkózott a vécébe, telefonnal együtt.
Ennek a kis gothami kitérőnek egyetlen előnye az volt, hogy az az undorító meztelencsiga képű nem követett minket ide. Nem kellett vele végigülnöm négy órát, és ilyenkor még Tony is megkímélt a vele kapcsolatos dolgokkal, és a szexista megjegyzéseivel. Elég volt neki azt traktálni, hogy Bruce Wayne is remek partner lenne számomra. Köszönöm szépen, én ebből nem kérek. Úgy kínálgatja nekem a pasikat, mint ha valami rosszul futó városi fagyizó árusa a rosszabbnál rosszabb ízeket próbálná ajánlgatni, hogy meglegyen a napi bevétele. Mit olyan nehéz felfogni ezen... Egy valamit kértem tőle, még a kezdetek kezdetén, réges régen, egy messzi-messzi galaxisban, és ez az egy kérés a pasikkal kapcsolatos volt. Mégpedig, ő nem hoz össze más pasikkal, amíg távol tartom őt a nőktől. Ez valamennyire be is vált.
Felvonszoltam a fekete bőröndöt a két emeletnek megfelelő lépcsőszakaszon, és idegesen kopogtam be a vendéglátóhoz. Tony édesen (hogy máshogy?) integetett a kocsi motorháztetejének dőlve, ameddig én intéztem azt, amit neki kellett volna.
- Hát megjöttetek! - támaszkodott neki az ajtónak egy borotvált arcú, barna hajú, bolyhos fürdőköpenyben ácsorgó ember. - A nevem Bruce Wayne, nem tudom, mennyire ismerős.
<első fejezet
<második fejezet
<harmadik fejezet
<negyedik fejezet
<első fejezet
<második fejezet
<harmadik fejezet
<negyedik fejezet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése