vasárnap, július 28

Ha Hope tevékenykedik.

Megint csináltam borítót a Lokishoz. És még egy fejezetet hoztam, hátha valaki unatkozik - egyébként tudom, hogy senki nem jár errefelé, ezért bátorkodom ország-világ előtt felfedni a WordPad-em bájait. Az új borítóról: Kellett valami, ami kék. És nem krém színű. Miben fogadunk, hogy a következő zöld lesz? Lényegtelen. Bizonytalan ideig készült, mert közben a drága írónő körmöt lakkozott, kérdőívet csinált a saját anyjának (f*ck logic!), és a többi, és a többi. A képen, hátul az alig látszódó szöveg a The Killers Mr. Brightside-ja. Amit be is linkelek, ha megengedi ez a csudálatra méltó kis készülék, amit laptopnak hívnak.
A harmadik fejezetről meg annyit, hogy:
HA! Szoptátok, ez a leghosszabb. És mielőtt esetleges kérdések merülnének fel a végével kapcsolatban: nem, nem dugta meg a lányt ez az emberbőrbe bújt, ám nagyon szexuális szörnyeteg. Elég kómás lehettem, mikor ezt írtam.



 Mindenki hülyének nézett az utcán, mikor magas sarkúval a kezemben próbáltam összehozni egy elfogadható kontyot a metróra rohanva. A fehér harisnyám talpa már tiszta kosz volt, és éreztem a cigicsikket, ami két utcával lejjebb ragadt a talpamra. A szoknya túl szűk volt. Nem tudtam benne rendesen futni, bár nem mintha erre találták volna ki. Már most elegem volt az egészből, pedig még nem is dolgoztam nála. A szívem - részint a futástól, részint az első asszisztensi munkanapomtól - erőteljesen kalimpált. Elérvén a metrót, végre rendesen meg tudtam csinálni a kontyomat. A hajcsatos csomag fele igaz, a földön landolt. Két megálló után lepattantam, és a liftig rohantam.
 - Várjon! - kiáltottam az aktatáskásnak, aki kezét bedugta a két összecsukódni készülő ajtó közé.
 - Köszönöm! - hálálkodtam lihegve, a magassarkút felkapva. 
 - Nincs mit. Első munkanap? - nézett a lábamra. Vajon minden asszisztens így kezdheti? Gyorsan bólintottam, majd az ötödiken, Tony irodájánál ismét megköszöntem kedvességét, és befutottam. Lihegve álltam meg előtte, remegő lábakkal. A bokám megrendült, mikor a magas sarkúm belesüppedt a szőnyegbe. Megpróbáltam egyenesen állni, és nem lihegni. Ameddig Tony az ablakon át bámulta a kis "territóriumát", addig megigazítottam a szoknyámat és az ingemet, majd begomboltam a blézert, és ellenőriztem a kontyomat. Már tökéletes voltam, egy dolgot eltekintve: a mocskos harisnyámat.
 - Nem tudott volna lengébben felöltözni? Na mindegy. Sorolja a mai programot! - utasított, miközben lehalkította a fülsiketítően hangos AC/DC számot. Gyorsan kotortam elő a határidőnaplómat - vagyis Pepperét. Amint megkerült, a lehető legnagyobb sebességgel lapoztam a mai naphoz.
 - Hammer ebédre hívta a Goldenbe, egy órára. Háromkor értekezlete lesz a tizenkettes teremben a Jericho fejlesztéseiről, négykor Happy akar találkozni magával, este nyolckor pedig vacsorára hivatalos a Royalba, az after party pedig tízkor lesz - soroltam neki, majd ismét lihegve néztem rá. 
 - Hammert mondja le, nem akarom az ocsmány pofáját látni. Az értekezletre üljön be maga, nekem nincs kedvem. Happy oké. Üzenem neki, hogy el fogom verni. A vacsorára nem megyek be, Lokinál eszek, ahogy maga is. Az after partyra pedig egyedül megyek, odaérek mondjuk fél tizenkettőre. És kávét akarok! Meg sajtburgert! - hajtotta a fejét az asztalra.
 - Fél tizenkettő, sajtburger... - ismételgettem, és lefirkantottam, amilyen gyorsan csak tudtam. - Ó, és azt üzenik, hogy készen van az új öltönye.
 - Melyik? - nézett rám rémülten. 
 - A fekete, szürkéskék, függőleges csíkokkal, és a vörös selyem nyakkendővel - sóhajtottam. Már most teljesen kifáradtam, pedig alig két perce álltam a irodájában. A szám kiszáradt a sok beszédtől.
 - Értem. Estére hozza el. Nem is! Inkább már az előtt hozza el, mikor találkozom Happyvel. A kesztyűimet is elhozhatja.
 Egy pillanatra a fejem egy nagy kérdőjelre hasonlíthatott, majd eszembe jutott, hogy hobbijuk egymást agyon verni. A kezem egy géppuska sebességével írt mindent, amit mondott. A jegyzetfüzet ezen lapja már úgy nézett ki, mint valami őrült firkálása. Lassan idegbajt kapok a legjobb haveromtól.
 - Mellesleg jól áll a szoknya. Nem értem, eddig miért nem hordott hasonlót - nevetett, bár nem értettem min. Ez egyáltalán nem volt vicces.
 - Mert utálom. Úgy érzem, mintha nem is lenne rajtam semmi.
 - Ó, higgye el, én is azt akarom - vigyorgott a képembe. A pofátlan mindenedet, Tony Stark! - Most pedig induljon, az irodai szex csak a kávé után jó - intett, én pedig kitipegtem a liftig. Direkt megfordultam, hogy ne nézegessen, de még mindig engem bámult. Elégedetten löködte magát ide-oda a gurulós székében, és közben eszeveszettül vigyorgott. Jesszus!
 Fél óra alatt beszereztem a sajtburgert, és a kávét. Amint megjöttem, ledobtam az asztalára, és már mentem volna a további, rám kiszabott feladatok intézésére, ha nem állít meg.
 - Holnap harisnyakötőt veszünk. Sokkal jobban fog állni magának - nevetett, és beleivott a kávéba. Egyszer beverem az arcát. Kesztyű nélkül, csak mert olyan kedvem van.
 Háromkor végigszenvedtem az értekezletet, amire a rövid és tömör válaszom egy "Majd megbeszélem Mr. Starkkal" volt. Elegem volt a Jerichoból. Ha ma negyvenszer nem hallottam ezt, akkor egyszer sem. Amikor felértem a kis fóliába csomagolt tervekkel az irodájába, már nem volt ott. Ahogy sem az öltöny, sem a box kesztyű. Az öltönnyel utána vissza taxiztam az irodáig, és ledobtam az íróasztalára. Nem ette meg a sajtburger felét. Azt hiszem, itt fogom megölni. Mivel a liftet már mások elfoglalták, választottam a lépcsőt. Csupán háromszor csúsztam meg rajta, és vertem be nem kicsit a hátsófelemet. Egy taxi sem állt meg, maradt a metró. Egyáltalán nem néztek nagy idiótának, mikor a kesztyűkkel, meg egy csomag útközben vett fánkkal és a laptop táskával a kezemben igyekeztem  fel a lépcsőn, hogy minél előbb odaérjek. Kifulladva futottam végig a metró-torony távolságot. Hatalmas megkönnyebbülésként fogadott a tárt ajtókkal váró lift. Nekivágódtam a falának, és ameddig csak lehetett, ott ücsörögtem a sarokban. 
 - Azt hittem, már ide sem ér - köszöntött ezzel a mondattal. Úgy szorongattam volna a nyakacskáját, amilyen erősen csak bírom. Lehet, hogy be kéne szereznem egy voodoo babát, hátha bejön, bár kétséges. - Az öltöny?
 - Az irodájában várja - biccentettem, és már siettem volna tovább, ha nem szól utánam.
 - Várjon már! Egy fél óra múlva befejezzük, és akkor hazaviszem. Nem sokkal jobb? Dehogynem! Akkor csüccsenjen le a fenekére, mondjuk abba a fotelbe, és gyönyörködjön abban, hogy verem el Happy-t! - Megfordult, és már be is vágott egyet neki. Lassan helyet foglaltam a piros, egészen kényelmes fotelben, majd még pár percig nézegettem őket, ahogyan röhögve egymást verik. Mivel jobb dolgom nem akadt, előszedtem a laptopom. Az első szembetűnő jelenség a felugró chat ablak volt. Loki neve mellett zöld kis karika virított, alatta pedig az üzenet

Loki   p.m. 4:27
Hát te?

Viki   p.m. 4:27
A főnököm bokszol, én meg unatkozok. Éppen Happy fejét veri.

Loki   p.m. 4:28
Értem. Mit kértek vacsorára?

Viki   p.m. 4:29
Várj! Megkérdezem. Én biztosan valami egyszerűt, nem szeretem a túlbonyolított dolgokat :)

Loki   p.m. 4:29
Ok. :)

 - Tony! Mit kérünk vacsorára? - Időt kért Happytől, majd felém fordult, és ivott a kulacsából. Látszott, hogy nagyban gondolkodik. Tulajdonképpen én is kíváncsi voltam arra, hogy ő mit kér.
 - Lepjen meg! És három fogásos legyen - fordult vissza. Röviden biccentettem, és gyorsan visszapötyögtem Lokinak.

Viki   p.m. 4:32
Azt üzeni, lepd meg, és legyen három fogásos

Loki   p.m. 4:32
Sokat mondó...

Viki   p.m. 4:33
Miért? Mit vártál tőle? :D

Loki   p.m. 4:33
Valami hasonlót ;) Megyek bevásárolni. Este találkozunk!

Viki   p.m. 4:34
Rendben :) Szia!

Amint kilépett, össze is csuktam a laptopot, és nekiláttam a mai napom első majdnem kulturált étkezéséhez. Egy negyed óra múlva már Tony hátsó ülésén ülve nézegettem a várost.
 - Ügyes voltál - fordult hátra. - Nem késtél reggel, mindent pontosan felsoroltál, az értekezletre is elmentél... Gratulálok! Vár még egy kis papírmunka az irodában, de szerintem hatra végzel is. Majd le tudnád fénymásolni az előző jelentést?
 - Persze, le tudom - bólintottam. - Nincs véletlenül harisnyád?
 - Az irodában van. Hoztam neked váltóruhát is. - Mikor meglátta az értetlen fejemet, visszafordult. A lámpa zöldre váltával ő is elindította a kocsit. - Gondolom nem akarsz az izzadt blúzodban, meg a fánkmorzsás szoknyádban megjelenni a rendmániás előtt.
 - Ó! Hát... kösz - vontam vállat. Tovább bambultam a nyári zápor cseppjeit az ablakon. Nem bántam, hogy Tony klímázott az autóban.
 - Azért akartalak benneteket összehozni, mert ő sem rajong túlságosan az együtt töltött időért. Nem nagyon szeret köntörfalazni, inkább a lényegre tér. A leghosszabb kapcsolata - már ha mondhatom így - sem tartott tovább két hónapnál. Gondoltam, elmondom, mielőtt mégis járnátok. Loki sosem szeretett igazán, és nem is fog. Jobb, ha tudod.

 Amikor Loki lakásának ajtaja előtt álltunk, elgondolkodtam azon, amit Tony mondott a kocsiban. Lehet, hogy egy perverz állat, aki rosszabb, mint Christian Grey. Lehet, hogy egyáltalán nem romantikus, és csak a szex érdekli, de igazából nem érdekel, mert nála szexibb férfit ritkán talál az ember. Persze, ez is csak az én meglátásom.
 Amint ajtót nyitott, elém tárult az igazi New yorki luxuslakás: a fekete volt a domináns szín. Csodálatos, bőr kanapé és fekete dohányzóasztal előtt hatalmas LCD képernyős tévé terült el. Az alatta levő polcon DVD-k sorakoztak. A szőnyeg a dohányzóasztal alatt makulátlanul fehér volt. A hideg parketta őszies világosszürke színt vett fel. A konyhából nyíló ebédlőasztal már meg volt terítve, Az ezüst étkészlet fényesen csillogott, a fehér tányérok pedig lekerekített szélekkel ékeskedtek. Átlátszó, magas kristálypoharak és egy vödörben lehűtött pezsgő hevert a pulton. Az asztal közepén három kék rózsa magasodott ki egy egyenes, fekete vázából. A világítás halvány volt. A nappaliból nyíló hatalmas ablakokból látni lehetett New York forgalmas utcáit, a villogó reklámtáblákat és a közlekedési lámpákat. A diszkófények is ott versenyeztek az égen a csillagokkal együtt.
 - Egész pofás kis kérót csináltál belőle - nevett Tony, és cipőjét hányavetin lerúgva ült az egyik fehér bőrből készült székre, zakóját a kanapé karfájára dobva.
 - Szia - mosolygott rám barátságosan. Visszamosolyogtam rá, és a magassarkúmat lerúgva igyekeztem az asztalhoz.
 - Szóval! Te - nézett rám - azt mondtad, egyszerűt akarsz enni, Tony pedig azt kérte, lepjem meg. Így a menü gombakrémleves, carbonara spagetti és tiramisu. - Mindezt hatalmas vigyorral az arcán mondta nekünk, mintha csak órákat tudna áradozni arról, mennyit is fáradozott ezzel, és mennyire örült, mikor kész lett a leves. A kedvenc kajáim közé tartozott mindegyik, mégis, nem tudtam mosolyogva enni. Folyton csak Tony szinte már óva intő mondatai jártak a fejemben, és ha akartam volna, akkor sem ment volna a felejtés.
 - Valami baj van? Nem ízlik? - nézett rám rémülten. Mégsem mondhattam neki, hogy "A helyzet az, hogy nagyon is ízlik, de tudom, hogy minden lányt csak megdugni akarsz, és Tony ezt velem pár órával ezelőtt közölte, pedig rohadtul bejössz nekem".
 - Dehogy, nagyon finom - erőltettem mosolyt az arcomra, és tovább kanalaztam a levest. Tízkor Tony elbúcsúzott tőlünk, és elindult annak a vacsorának az after partyjára, ahova nem ment el. Nem tudom, mit szándékozott csinálni abban a szabad fél órában, bár el tudtam képzelni, ahogy rekord sebességgel fekszik le egy lánnyal, zuhanyzik le, öltözik fel és lövi be a séróját, hogy végül megkapjuk az elsöprő, de fenséges és megújult Tony Starkot.
 - Milyen volt az első munkanapod? - töltött a pezsgőből. Láttam már ezt a márkát a polcokon. A legdrágább pezsgők közé tartozott, és csak a befolyásosabb emberek engedhették meg maguknak - nem pedig az olyan lányok, akik albértletben tengetik nyamvadt napjaikat a legjobb barátnőjükkel, miközben vagy munkában vannak vagy egyetemen. Nem, nekik nincs sem pénzük, sem idejük arra, hogy ilyen pezsgőt igyanak. 
 - Fárasztó. Tony egész nap szexista megjegyzésekkel illetett - nevettem, és óvatosan kortyoltam egyet a pezsgőből.
 - Mindenkivel ezt csinálja. Az első nap még kikészítő, de utána meg fogod szokni - mosolyodott el egy pillanatra. - Na, megérte az árát? - utalt ezzel a kezemben tartott pezsgőspohárban gyöngyöző rózsaszínes löttyre.
 - Igen. Remek pezsgő - bólogattam. - Nincs valami jó cédéd? - álltam fel az asztaltól, és egy kis kupac lemezhez sétáltam. AC/DC, Drake, My Chemical Romance... Ezek mind jók. Mind olyan, mint én. Találtam egy kósza Three Days Grace lemezt is, és végül óvatosan beműtöttem a hifibe - mert hogy az is volt neki brutál jó hangzású hangszórókkal.
 - Tonynak igaza volt. Tényleg király egy kecó - néztem körül. Még a lámpák is a drágábbik kategóriába tartoztak. A fejem felett levő kristályos például közel annyiba került, mint az előlegem. 
 - Ó, és még nem láttad a hálószobát - döntötte meg a fejét elismerően, és mosolyogva ivott bele a pezsgőbe. Grimaszolt egyet, mikor kiitta a poharat, majd az ujjai között forgatva nézegette.
 - Megmutatod?
 - Természetesen - vigyorgott, és a konyha melletti hatalmas szobába vezetett. Az ágy alacsonyan volt, nem olyan magasan, mint az enyém. Mellette két fekete, lakkozott éjjeliszekrény. Az egyiken a Rómeó és Júlia egyik ősrégi példánya, a másikon egy apró éjjeli lámpa. Az ajtóból állva dél felé a fal egyetlen hatalmas ablak volt, rajta halvány, fehér függönnyel. Egyszerűen lélegzetelállító volt a szoba. Kelet felé a szintén lakkozott szekrények a falra voltak erősítve, mellettük három hosszú üvegpolcon könyvek voltak. Apró ledektől fénylett az átlátszó üveg.
 - Hogy tetszik? - nézett a tátott számra. Hirtelen becsuktam a szám, és úgy néztem tovább az ágyat. Két szimpla, fehér párna alatt hosszú, fekete takaró terült el. Lassan sétáltam az ágyhoz, és felugorva rá megpróbáltam ugrálni, ám egy idő után már fárasztó volt. Már nincsenek olyan jó ágyak, amiken jól lehetne ugrálni. A szoknyámat megigazítva megálltam az ágyon, és rá néztem.
 - Az ágyon kívül minden tetszik. Ebben is csak annyi kivetnivalót találok, hogy nem lehet rajta jól ugrálni - nevettem. A hajamból kivettem a hajgumit meg a hullámcsatokat, és a blézerem zsebébe dugtam őket. Lassan mellém sétált, majd a térdhajlatomba vágott egyet, amitől a matracra térdeltem. Felnézve rá láttam az arcán elterülő elégedett, már-már gúnyos mosolyt. Fölém hajolva nézett a szemembe, ami kissé rémisztő volt számomra.
 - Így olyan ártatlannak tűnsz.


2 megjegyzés:

  1. Muszálynak érzem magam közölni veled,hogy annyira imádom ezt a blogot,hogy az már érzelmi fájdalmat okoz :D Egyet kérnék tőled : Dugja már meg a főnök végre !!:D Annyira jó,hogy van a világon ,egy másik olyan agyfos ember ,mint én ,aki ráadásul iszonyat perverz is,és még írni is kikúrt tehetséges *----------* csoda vagy <3 xx

    VálaszTörlés
  2. PS: És az,hogy még Lana Del Rey-t hallgatsz,rátesz egy lapáttal! M x

    VálaszTörlés