szombat, augusztus 24

Hetedik fejezet

Kreativitásom túlteng ma mindenen, de tényleg. Nem is értem, hogy állhattam most neki írni, mikor ilyen csapnivalóan szar a kifejezőképességem, de inkább hanyagoljuk. Hogy miért nem volt eddig új rész?
Elutaztam.
Sürgősen.
Emellett viszont nagyon jó volt. Megpróbáltam írni - helyesbítve próbáltunk - , de hát az olyan volt, mintha megpróbálnál 15 autót eltolni puszta kézzel. Egyszóval lehetetlen. Kép nincs. Ez sem lett valami észveszejtően hosszú, de majd lesz egy rész... ami ennek az eleje lesz. Hogy mégis m a jó frászt csinált kedves Viki, Loki és Tony abban a néma 12 órában.És elmondhatom, hogy a problémák az előző fejezetnél kezdődtek, és az utolsó résznél sem fognak véget érni.

 Tizenkét óra telt el úgy az életemből, hogy a két lábon járó luxus és eleganciához egyetlen keresett vagy keresetlen szavam sem volt, ahogy neki sem hozzám. Nem tartottuk szükségesnek, hogy egymáshoz szóljunk, és úgy gondolom, ez jól is volt így.
 Talán azt hihette, a csókjával van a baj. Azzal tulajdonképpen semmi baj nem volt, sőt talán a kelleténél jobban is élveztem, mert amikor az ajkaink összeértek... nos... repestem az örömtől, olyan jól voltam, mint még soha. Csak hogy ez a gyengédség, ami ott az ajtóban fellépett nála, nem egyeztethető össze a korábbi "dugjunk-mert-én-úgy-akarom" viselkedésével. Ki a frász gondolná ez után, hogy egyáltalán léteznek érzései?
 Mert én biztosan nem.
 Most is, itt ültünk egymás mellett, egy szót sem szóltunk egymáshoz. Tonyék - megint - berúgtak, bár most volt okuk rá. Holnap repülünk vissza New Yorkba, hála a jó égnek, meg a reptérnek. Este nyolckor már a repülőről olvashatom a Büszkeség és balítéletet, arról álmodozva, mennyivel jobb lenne nekem egy Mr. Darcy, mint egy Loki. Ha esetlegesen mégis kiderülne, hogy ez utóbbi személynek eléggé valószínűtlen módon van lelke, akkor képes vagyok megváltoztatni álláspontomat. 
 A karaoke-gép már forrt a sok megdolgoztatástól, de még mindig ment. Másfél órája kornyikáltak szakadatlanul, és egyedül akkor álltak meg az éneklésben, mikor valamelyik ivott, vagy kiment a mosdóba.
 Tizenkét órája nem szóltunk egymáshoz semmit. Nem mintha haragudnunk kellett volna a másikra, csupán úgy gondoltuk, jobb, ha nem beszélünk arról, ami reggel történt.
 És ezt a tizenkét órás csendet ő most megtörte.
 - Bruce elhívott már...
 - Nem - szakítottam félbe olyan hangnemmel, amit még akkor sem használtam volna, ha egy kicsit is haragudnék rá.
 - Ó.
Ó... Bizony, ó. Lehet, hogy ő nem bánta, én viszont egy kicsit igen. Huszonhárom éves létemre igazán kellett volna, hogy legyen egy kapcsolatom, ami tovább tart két-három hónapnál, és nem egy másik nő miatt dobnak. Persze, mindenki tudta Wayne-ről, hogy ő nem az a fajta ember, aki híres a hosszú kapcsolatairól, inkább az ellenkezőjéről.
 - Újítottál be csajt?
 - Nem. De nem is nagyon akartam - bámult az üres kóláspohárba. Csak ekkor vettem észre, hogy sötét haja valamivel rövidebb lett, mint volt. Nem nagyon szoktam figyelni, hogy mekkora a haja, de valahogy most, hogy a fajét előrehajtotta, és sötét pólója alól kibukott az egyik csigolyája, sikerült megfigyelnem.
 - Csak nem levágattad? - Ennél hülyébb kérdést még életemben nem tettem fel. Persze, Viki, visszanőtt magától, méltatlankodtam magamban.
 - De - bólogatott. - Már nagyon... hosszú volt.
 - Sokkal jobban áll?
 - Tényleg? - nézett rám a szeme sarkából.Tökéletes ellentéte volt a sötét szeme a sápadt, hamuszürke bőrével szemben. Egy pillanatra visszafojtottam a lélezetem, majd biccentettem egyet.
 - Tényleg.

 Amikor kettesben szívtunk el egy utoló szál cigarettát, az olyan érzés volt, mintha minden szippantása után smároltunk volna. A gond csak az volt, hogy hamar elfogyott. Ritkán cigiztem, csak akkor, amikor már ráértem. Nem volt rá mindig szükségem, egyszerűen nem tudtam rászokni. Ő viszont cigizett. Reggel és este, kávé és pia mellé, meg gondolom, úriemberhez illően szex után. Nem jöttünk ki túl jól egymással, de a közös cigizések alkalmával mindig jót derültünk azon, hogy mekkora barom is a másik. Néha egymáshoz értünk, akkor lepleztük, mennyire is szeretnénk megérinteni a másikat feljebb, vagy lejjebb.
 Tonyék két órája karaoke-ztak szakadatlanul, és mikor már nem tudtuk élvezni a kornyikálást, enyhítettünk a szenvedésen: benyomtunk egy fél üveggel a Jamesonból.
 - Tudod, hogy mit bírok benned? - nevetgéltem az ujjam köré tekergetve az egyik tincsét. - Olyan vicces a hajad! - nevettem el magam, és észre sem vettem, hogy a kanapéról rögtön a földön landoltam, és visszaadtam neki a cigit.
 - Hogy érted, hogy vicces a hajam? - szippantott belőle mélyet. Ő nem ivott túl sokat, az üveg túlnyomó része inkább az én poharamban volt.
 - Hát olyan... humoros - nevettem.
 - Nem az.
 - Deee...
 - Azt hiszem, eleget ittál - sóhajtott, és felkelt mellőlem. - Gyere, felviszlek!
 - Húú, Mr. Luxus ágyba visz! Éljen! - nevettem, és elfeküdtem a kanapén. - Köszönöm, Mr. Luxus, de én a kanapén alszom.
 Megállt mellettem, és azzal a pillantással nézett rám, mintha azt mondaná "lehetetlen nőszemély".
 - Fogócskázzunk - pattantam fel azon nyomban. A pupillám kitágult, oktalanul öntött el az adrenalin. valószínűleg átestem a holtpontomon, és már ha akartak volna, akkor sem tudtak volna ágyba dugni, hogy aludjak. Elfutottam a teljesen üres szárny felé, a lépteim zaja halkan vert visszhangot. Ez a szárny már nem volt befűtve a másikkal szemben, és július vége felé Gothamben már elég hűvös volt az idő New Yorkhoz képest.
 Loki a fejét ingatva indult meg utánam, néha meg-megállt, körülnézett, a festményeket és a szobrokat vizsgálta. Mondjuk azokon volt mit, elég sok volt belőle. Elbújtam az egyik ajtó mögött. Sötét volt odabenn, és úgy éreztem magam, mint egy nyolc éves gyerek a ruhásszekrényben. Amikor kinéztem a kis résen, a Hold fénye halványan megvilágította az arcomnak azt a részét. Hirtelen magam mellé rántottam Lokit is, aki nem tudta, hogy rajtam, vagy a búvóhelyemen lepődjön meg inkább.
 - It's you, It's you, It's all for you, everything I do, I tell you all the time, Heaven is a place on Earth with you. Tell me all the things you want to do, I heard that you like the bad girls Honey...
 - Is that true? - fejezte be helyettem a versszakot. A szemem kezdett hozzászokni a sötéthez, és ekkor észrevettem azt a szelíd mosolyt az arcán.
 - Hát ismered?
 - Vagy csomószor hallottam a rádióban, megmaradt a fejemben - vont vállat. Most valahogy teljesen más volt, mint New Yorkban. Talán a hely tehette... vagy a délelőtt. Igazából nem is nagyon érdekelt.
 Egyedül arra eszméltem fel, hogy a szánk megint a másikét keresi, és a karom az ő nyakát fonja körül. Ez a pillanat valahogy ötször tökéletesebb volt a többinél. Nem volt itt sem Tony, sem Bruce, sem senki. Nem figyelt minket a biztonsági kamera, nem akart a hatalmas ablakok előtt megkefélni, csak... egyszerűen...
 Csókolni. Szenvedélyesen. Itt, a sötétben.

<első fejezet
<második fejezet
<harmadik fejezet
<negyedik fejezet
<ötödik fejezet
<hatodik fejezet
nyolcadik fejezet>

3 megjegyzés:

  1. Imádom az írási stílusod, egyszerűen gyönyörű. Jól megfogtad a karakterek személyiségét. Csak így tovább. :)

    ui: mellesleg miért nem tudom megnyitni a 8. fejezetet telefonon? Vagy meg nincs is fent? :( :$ :$

    VálaszTörlés